| Napi Plusz : MÁR VIZSGÁLJÁK A TERRORCSELEKMÉNY GYANÚJÁT A SZÁZHALOMBATTAI TŰZESET KAPCSÁN |
MÁR VIZSGÁLJÁK A TERRORCSELEKMÉNY GYANÚJÁT A SZÁZHALOMBATTAI TŰZESET KAPCSÁN

Kiemelt védelmet kértek a hatóságoktól a Mol százhalombattai finomítójának tűzesete után – értesült a Magyar Nemzet. Az október 20-án, a késő esti órákban keletkezett tűzben személyi sérülés nem történt.
Az október 20-án késő este a Mol százhalombattai alapanyag-feldolgozó üzemében keletkezett tűzeset kapcsán a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya eleinte foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Pénteken azonban az NNI átvette a nyomozást.
A százhalombattai tűzeset után – amely egyidejűleg történt a Lukoil romániai és a Mol pozsonyi létesítményében keletkezett tűzesetekkel – Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter dörgedelmes hangvételű üzenetet osztott meg az X közösségi platformon, amelyben annak adott hangot: örülne, ha veszélybe kerülne hazánk energiaellátása. Azt is írta – Szijjártó Péternek üzenve –, hogy büszke a lengyel bíróságra, amely úgy döntött, hogy a megszálló szabotálása nem bűncselekmény.
„Sőt, remélem, hogy bátor honfitársad, Magyar őrnagy végre sikerrel jár, és megsemmisíti a Putyin háborús gépezetét tápláló olajvezetéket, és ti majd Horvátországon keresztül juthattok csak olajhoz” – jelentette ki Sikorski.
Tényi István levelet írt a Belügyminisztériumhoz, a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) és a Terrorelhárítási Központhoz (TEK), mivel szerinte a stratégiai fontosságú üzemnél történtek akár nemzetbiztonsági kockázatot, terrorcselekmény gyanúját is felvethetik.
A Magyar Nemzet megkeresésére Tényi István kifejtette, „ha valaki azért zavarja meg egy közérdekű üzem működését, hogy azzal például a társadalmi-gazdasági rendet megváltoztassa, akkor az terrorcselekménynek minősíthető”.
A lap információi szerint a hatóságokat ezért arra kérte, vizsgálják meg, fennáll-e nemzetbiztonsági kockázat. Levelében Tényi István az ügy kivizsgálását, szükség esetén – az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ bevonásával – a nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kéri (MTI).
2025.11.01.
|