BUDAPEST: SÚLYOS VISSZAÉLÉSEKET IS FELTÁRTAK A FŐVÁROSI TAXIELLENŐRZÉSEK SORÁN |
|
|
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában. Az akcióban több súlyos visszaélést is feltártak. Volt olyan eset, amikor az utast kirívó módon túlszámlázták - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden.
|
 |
BERLINBEN MINDENNAP TÍZ KÉSES TÁMADÁS TÖRTÉNIK – ONLINE KÉSELÉSI TÉRKÉP INDÍTÁSÁVAL REAGÁLT AZ AFD |
|
|
Berlinben komoly mélypontot ért el a közbiztonság. A német fővárosban egyre több a késes támadás, a fegyveres erőszak pedig akkora méreteket öltött, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) párt már külön digitális felületet indított a támadások követésére. A párt szerint a hivatalos politika nem talál megoldást az erőszakhullámra, ezért saját rendszerükkel követik nyomon, hol és milyen sűrűn történnek késes támadások Berlinben.
|
 |
CEGLÉD: PÉNZMOSÁS MIATT EMELTEK VÁDAT EGY FÉRFI ÉS EGY NŐ ELLEN |
|
|
A Ceglédi Járási Ügyészség minősített pénzmosás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfival és társával, egy nővel szemben, akik rövid idő alatt több millió forint bűncselekményekből származó pénz felett rendelkeztek – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.
|
 |
AZ AMERIKAI NORTHROP GRUMMAN SZÁLLÍTJA MAGYARORSZÁG ELSŐ GEOSTACIONÁRIUS MŰHOLDJÁT |
|
|
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
|
 |
NYAKIG ÉR A KORRUPCIÓ: CSAKNEM 100 MILLIÓS CSALÁST KÖVETTEK EL UKRÁN EZREDESEK |
|
|
Az ukrán nemzeti gárda egyik helyi alakulatának volt parancsnokát és első helyettesét több millió hrivnya értékű, ténylegesen el nem végzett feladatok után járó kifizetések ügyében gyanúsították meg Dnyipro térségében – közölte az ukrán főügyészség.
|
 |
KÁBÍTÓSZER-KERESKEDELEM ÉS GYÓGYSZERHAMISÍTÁS MIATT EMELTEK VÁDAT EGY FÉRFI ELLEN VAS VÁRMEGYÉBEN |
|
|
Kábítószer-kereskedelem és bűnszövetségben elkövetett gyógyszerhamisítás bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen - közölte kedden a Vas Vármegyei Főügyészség.
|
 |
CSAK BUDAPESTEN 75 ITTAS VEZETŐT SZŰRTEK KI A FORGALOMBÓL A RENDŐRÖK A HÚSVÉTI ÜNNEP ALATT |
|
|
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
|
 |
MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZETT AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ALELNÖKE ÉS FELESÉGE |
|
|
Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett kedden délelőtt JD Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és felesége, Usha Vance.
|
 |
AZ AGRÁRTÁRCA FÉLMILLIÁRDOS TÖBBLETFORRÁST BIZTOSÍT A HUNGARIKUM PÁLYÁZATOKRA |
|
|
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be közösségi oldalán az agrárminiszter.
|
 |
NEM CSAK A FRONTON KÜZDENEK AZ ÉLETÜKÉRT AZ UKRÁNOK: IGAZOLTATÁS KÖZBEN KÉSELTÉK MEG A TOBORZÓTISZTET |
|
|
Késes támadás történt Harkivban április 6-án: egy toborzótisztet sebesített meg egy civil férfi, miközben a katonák a hadkötelesek értesítését végezték.
|
 |
|