| Napi Plusz : LAVROV KÖZÖLTE: KIJEV NEM ÁLL KÉSZEN A DIPLOMÁCIÁRA, EZÉRT MOSZKVA KATONAI ESZKÖZÖKKEL ÉRI EL CÉLJAIT |
LAVROV KÖZÖLTE: KIJEV NEM ÁLL KÉSZEN A DIPLOMÁCIÁRA, EZÉRT MOSZKVA KATONAI ESZKÖZÖKKEL ÉRI EL CÉLJAIT

Kijev nem áll készen az ukrajnai konfliktus diplomáciai úton történő rendezésére, ezért Moszkva a terepen éri el a "különleges hadművelet" céljait - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a kenyai hivatali partnerével, Musalia Mudavadival hétfőn Moszkvában közösen megtartott sajtótájékoztatóján.
Lavrov azt hangoztatta, hogy Oroszország elkötelezett az ukrajnai válság politikai és diplomáciai rendezésére vonatkozó összes, 2022 óta megkötött megállapodás mellett, de ezeket az ukrán fél szabotálja.
"Vlagyimir Putyin elnök többször is megerősítette, hogy egyértelműen elkötelezettek vagyunk a tárgyalásos megoldás mellett. De mivel a kijevi rezsim erre nem áll készen, a különleges hadművelet céljait a terepen fogjuk elérni, ami jelenleg is zajlik" - mondta.
Az orosz diplomácia vezetője kifogásolta, hogy az európai országok mindenképp fenn szándékoznak tartani a jelenlegi ukrán rendszert.
"Az (ukrajnai konfliktus) második kiváltó oka a kijevi náci rezsim léte. Éppen ezt a rezsimet akarják az európaiak mindenképpen megőrizni, függetlenül attól, hogy mekkora terület marad meg Ukrajnának. Ez a rezsim pedig folytatni fogja ellenséges, oroszellenes tevékenységét, és a területére valamiféle stabilizációs erőket szándékoznak bevinni. Ezek lényegében megszálló csapatok lesznek, amelyek fenyegetést jelentenek az Oroszországi Föderációra" - fogalmazott Lavrov.
Úgy vélekedett, hogy az EU teljes mértékben hiteltelenné tette magát, álláspontjában nincs semmi konstruktív elem az ukrajnai tárgyalások előmozdításához. Elmondta, hogy Franciaország hivatalos képviselője, aki az ukrajnai rendezésről szóló politikai kapcsolatok felvétele céljából érkezett Moszkvába, nem hozott semmi újat.
"Semmi olyat, ami ne hangzott volna el nyilvánosan Párizsból, ezeken a zártkörű megbeszéléseken nem hallottunk" - mondta.
Lavrov szerint Párizs, noha éppen ő kérte a tárgyalások bizalmas kezelését, maga szivárogtatta ki a sajtónak, hogy hivatalos képviselője Moszkvában tárgyalt.
Kitért arra is, hogy Moszkva érvényesnek tekinti a Belgráddal megkötött megállapodást, miszerint megakadályozzák szerb fegyverek Ukrajnába szállítását.
A miniszter megismételte, hogy Oroszország kész közvetítői szerepet játszani a közel-keleti válság politikai rendezésében.
Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni "agressziója" után mindenki megfeledkezett a palesztin kérdésről.
"Úgy vélem, hogy itt mindenkinek, köztük elsősorban valószínűleg a régió országainak, az arab országoknak, fel kell ismerniük a felelősségüket. És készek vagyunk aktívan támogatni azt a megközelítést, hogy az ENSZ feleljen a meghozott döntéseiért" - hangoztatta.
Sürgette, hogy az Egyesült Államok és Izrael állítsa le Iránnal szemben minden olyan lépését, amely kárt okoz a békés lakosságnak és a polgári infrastruktúrának. Ezt a követelést egyébként a konfliktusban érintett összes országgal kapcsolatban megismételte.
Rámutatott, hogy az iráni konfliktus következményei túlléptek a közel-keleti régió határain, és globális hatást gyakorolnak. Hangsúlyozta, hogy Iránnak szüksége van biztonsági garanciákra.
Lavrov szerint az összes dúsított iráni urán elkobzására vonatkozó amerikai nyilatkozatok Washingtonnak azt a szándékát mutatják, hogy az összes energiaforrását magához ragadja.
"Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok egyszerűen ezt az energiaforrást is magának akarja. Ugyanúgy, ahogy gyakorlatilag az összes szénhidrogén-készletet magának akarja, legyen az Latin-Amerikában, a Karib-térségben, a Perzsa-öbölben vagy hatalmas bolygónk más tájain" - nyilatkozott.
Az orosz-kenyai kapcsolatokról szólva egyebek között elmondta, hogy a felek a nukleáris energetikát a kétoldalú együttműködés ígéretes területének tekintik. Közölte, hogy tárgyalópartnerével megvitatta a harmadik Oroszország-Afrika csúcstalálkozó előkészítését, amely idén ősszel kerül megrendezésre.
A kenyai állampolgárok részvételéről a "különleges hadműveletben" azt mondta, hogy ez önkéntes alapon történik, és teljes mértékben összhangban áll az orosz jogszabályokkal, és hogy az összes ezzel kapcsolatos Nairobiból érkező megkeresést haladéktalanul továbbítják az orosz védelmi minisztériumhoz.
2026.03.16.
|