MEGNYÍLT A KÉZMŰVES MAGYAR ÍZEK VÁSÁRA
Megnyílt pénteken a Kézműves
Magyar Ízek Vására a fővárosban, a hagyományos kézműves termékeket felvonultató
vásár központi terméke idén a hal- és vadhús. A háromnapos vásár helyszíne a
budapesti Millenáris park B-épülete, ahol az esemény a Vadászkamara
Kürtegyüttesének bemutatójával vette kezdetét.
A vendégeket az épületben mintegy száz
kiállító várja több mint ötezer ízt képviselő termékkel - mézekkel,
lekvárokkal, szörpökkel, sonkákkal, sajtokkal, pálinkákkal, fűszerekkel és
tejtermékekkel. Idén első alkalommal az épületen kívül kialakított szabadtéri
piactéren további mintegy harminc termelő kínálja húskészítményeit: vad- és
halhús mellett vásárolhatók szürkemarha-, mangalica-, szarvas-, pisztráng-, sőt
medvekülönlegességek is.
"Halfogyasztás tekintetében
sereghajtók vagyunk az Európai Unióban, hiszen a 22 kilogramm per év átlaghoz
képest itthon 4,2-4,5 kilogramm halat fogyasztunk. Ezért gondoltuk úgy, hogy a
vadászszezon alkalmával a vad és a hal lesz a mostani vásár középpontjában -
mondta el Pap Krisztián, a rendező Magyar Delikátesz Kft. ügyvezetője.
|