Napi Plusz : A HÁBORÚ PÁRTI NÉMETORSZÁG MÉLYEN A ZSEBÉBE NYÚL: 650 MILLIÓ EURÓS KATONAI SEGÍTSÉGET ÍGÉR UKRAJNÁNAK DECEMBERRE! |
A HÁBORÚ PÁRTI NÉMETORSZÁG MÉLYEN A ZSEBÉBE NYÚL: 650 MILLIÓ EURÓS KATONAI SEGÍTSÉGET ÍGÉR UKRAJNÁNAK DECEMBERRE!
December folyamán Németország mintegy 650 millió euró értékű katonai segítséget fog nyújtani Ukrajnának – jelentette be Olaf Scholz német kancellár hétfőn Kijevben.
Scholz váratlanul érkezett Kijevbe, ahol ez már a második látogatása volt a csaknem három éve tartó háború kirobbanása óta.
Németország továbbra is Ukrajna legelszántabb európai támogatója marad – írta a kancellár az X-en, hangsúlyozva, hogy látogatását a szolidaritás jelének szánja. Felidézte, hogy Ukrajna már több mint ezer napja küzd hősiesen Oroszország könyörtelen agressziójával szemben.
„Ukrajna számíthat Németországra. Azt mondjuk, amit teszünk, és azt tesszük, amit mondunk” – hangoztatta Scholz, aki a nap folyamán találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Az ukrán légierő eközben azt közölte hétfő reggel, hogy éjszaka az orosz erők 110 drónnal támadták Ukrajnát. A légierő 52 drónt sikerrel lelőtt, másik 50-nek nyomát vesztették. Egy drón továbbra is az ukrán légtérben van, hat pedig Fehéroroszország és Oroszország irányába hagyta el az ukrán légteret – tették hozzá a tájékoztatásban.
2024.12.02.
|