Napi Plusz : AZ OROSZ SZÓVIVŐ KÖZÖLTE: PÁRIZS ÉS LONDON INTERVENCIÓRA KÉSZÜL ODESSZÁBAN |
AZ OROSZ SZÓVIVŐ KÖZÖLTE: PÁRIZS ÉS LONDON INTERVENCIÓRA KÉSZÜL ODESSZÁBAN

Franciaország és Nagy-Britannia intervencióra készül Odesszában - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, hogy Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország vezérkari főnöke múlt hét csütörtökön és pénteken Kijevben megbeszélést tartott.
"Lényegében az ukrajnai fekete-tengeri kikötőkben, elsősorban Odesszában végrehajtandó jövőbeni francia-brit katonai beavatkozás paramétereiről volt szó" - hangoztatta Zaharova.
A szóvivő szerint ugyanakkor erről még nem született döntés, ami irritálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
"Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy bármilyen külföldi katonai jelenlétre Ukrajnában, függetlenül a zászlajától, a cégérétől, a deklarált mandátumától, az Oroszországi Föderáció úgy tekint, mint az országunk biztonságát fenyegető veszélyre, és mint olyanra, amely magában hordozza a közvetlen katonai összeütközés kockázatát az ilyen, egyes NATO-tagokból álló úgynevezett missziók résztvevői és így az egész szövetség részéről hazánkkal" - mondta.
Közölte, hogy Oroszország tiltakozását fejezte ki Franciaországnál amiatt, hogy a párizsi repülőtéren vasárnap feltartóztatták az orosz külügyminisztérium egyik női alkalmazottját, és lefoglalták a telefonját és a számítógépét.
A diplomatának, aki az UNESCO egyik rendezvényére tartott, "csaknem hét órán át kellett várnia arra, hogy beengedjék hozzá a hivatalos küldöttség tagjaként Franciaországba érkezett kollégáját. A hivatalos vízummal rendelkező érintettet a francia hatóságok végül beengedték az országba.
A francia hatóságok fellépését Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is elítélte és elfogadhatatlannak nevezte. Mint mondta, az incidens tovább súlyosbítja a Párizs által amúgy is elrontott kétoldalú viszony állapotát.
"Megragadva az alkalmat, üdvözletemet szeretném küldeni Annalena Baerbock német külügyminiszternek" - mondta a tájékoztatón az orosz külügyi szóvivő.
Zaharova felidézte a német diplomácia vezetőjének szavait, miszerint büszke nagyapjára, aki a Nagy Honvédő Háború idején a náci Harmadik Birodalom oldalán harcolt Königsbergben, amelyet napra pontosan 80 éve foglalt el a Vörös Hadsereg.
2025.04.09.
|