A Társadalomtudományi Felsőfokú Tanulmányok Iskolájának (L’École des hautes études en sciences sociales) tanulmányi igazgatója és a Nagy Háború Múzeumának (Historial de la Grande Guerre) elnöke arról beszélt, három olyan tulajdonság figyelhető meg az ukrajnai háború kibontakozásában, amelyek előre vetítik a konfliktus várható lezárását is:
    ostromháború,
    pozícióharc,
    a tüzérségi fegyverek túlnyomó jelentősége.
    Az ostromháború Stéphane Audoin-Rouzeau szerint úgy jelenik meg az ukrajnai fronton, hogy – hasonlóan az I. világháborúhoz – az orosz támadóknak is nagy számú erőket kell bevetnie ahhoz, hogy elfoglaljanak stratégiai jelentőségű célpontokat, mint amilyen például Bahmut vagy Mariupol. Ebből a szempontból az ukrajnai háború szerinte hasonló még az 1980 és 1988 közötti iraki–iráni háborúhoz is, amely végül szintén pozícióharccá alakult és a ’88-as iráni fegyverletétellel ért véget. Audoin-Rouzeau szerint az ukrajnai háború is hasonló végkifejlet irányába halad: az fogja megnyerni a háborút, aki tovább bírja erőforrásokkal.
    Ebből a szempontból – annak ellenére, hogy elítéli az orosz agressziót és Ukrajna pártját fogja – a történész is elismeri, hogy az erőviszonyok Oroszországnak kedveznek, elég csak a tüzérségi fegyverek számára – a drónok térnyerése szerinte egy kivételt erősítő szabály, mivel a harcoló felek alkalmazkodását bizonyítja – vagy a mozgósítható lakosság méretére (megjegyzi, Oroszország lakossága körülbelül 144 millió fő) gondolni. A pozícióharccal kapcsolatban arról beszélt, hogy az iraki–iráni forgatókönyv végül iráni megadással zárult, mivel a támadók kimerültek, ugyanakkor ez jelen esetben Ukrajnára is igaz, amellyel kapcsolatban kategorikusan kijelentette:
    Ukrajna a 2023-as nyári ellentámadásban kimerült és ezzel gyakorlatilag elveszítette a háborút.
    Ami azóta zajlik, az gyakorlatilag az 1918-as németországi állapotok újrateremtése – a hadvezetés és a polgári lakosság is tisztában volt vele, hogy a háború elveszett, de a politikai vezetés nem volt hajlandó ezt tudomásul venni egészen novemberig –, addig pedig zajlik a szemellenzős tagadás és a struccpolitika.
    Egy nagy téveszme kerítette hatalmába Ukrajnát és a Nyugatot
    Az már szinte biztosnak tekinthető, hogy kudarcot vallott a Nyugat Ukrajna-stratégiája, a kérdés már csak az: miért? Stéphane Audoin-Rouzeau szerint ennek megértéséhez érdemes szemügyre venni azokat az illúziókat, amelyekkel a Nyugat saját magát áltatta a Szovjetunió szétesése óta. Kialakult egy szélsőséges pacifista szemlélet, amely a háborúk létjogosultságának tagadására épült annak ellenére, hogy NATO-országoknak jelentős szerepük volt több meghatározó konfliktusban, mint például az iraki és afganisztáni háborúk, vagy a szíriai és a líbiai polgárháborúk. A történész szerint bele kell gondolni abba, hogy nagyon is valóságos lehet egy nagyhatalmi háború, hiába tűnik abszurdnak.
    Stéphane Audoin-Rouzeau példaként említette Norman Angell brit munkáspárti képviselő A nagy illúzió című 1910-es könyvét – 2022-ben a Századvéggel közösen Budapesten mutatta be az offenzív realista iskola kiemelkedő alakja, John J. Mearsheimer hasonló című könyvét, a Nagy téveszmét –, érzékeltetve a 2022. február 24. előtti és azóta is megtépázott, de uralkodó közhangulatot, miszerint hiába szóltak racionális érvek Ukrajna megtámadása ellen, Putyin elnök mégis kiadta a parancsot a „különleges katonai hadművelet” végrehajtására. Stéphane Audoin-Rouzeau szerint azt kell megérteni, hogy rendkívüli időkben ne várjunk a vezetőktől normál esetben észszerűnek számító megoldásokat.
    Ezt már csak mi tesszük hozzá, hogy a Pentagonnak van forgatókönyve hasonló helyzetre, az első Trump-elnökség idején elfogadott 2018-as amerikai nemzetbiztonsági stratégiát – amelyet szintén a „béke erő által” elképzelés ihletett – szintén egy bizonytalan biztonsági környezethez igazították. Az akkori védelmi miniszter, James Mattis tábornok az előterjesztés idején kijelentette: az Egyesült Államoknak megváltozott a stratégiai prioritása, a terrorizmus elleni küzdelem ideje lezárult, (újra) elérkezett a nagyhatalmi versengés kora.
    A Nyugat túl későn, csak a Krím félsziget 2014-es bekebelezése, valamint az Iszlám Állam elleni 2015-ös szíriai orosz beavatkozás után ébredt, mivel nem vette észre a kelet-európai figyelmeztetéseket a 2008-as georgiai orosz invázió után. A történész ugyanilyen hibaként említette Putyin elnök 2019-es franciaországi látogatását is, szerinte ez is azt mutatja, hogy a nyugati fősodratú politikai elit nincs felkészülve egy nagyszabású konfliktusokkal terhelt időszakra.
    „Ha a (nyugat-európai) politikusok elismernék, hogy Ukrajna elveszítette a háborút, azt is kellene mondaniuk: miattunk veszítette el” – szögezte le Stéphane Audoin-Rouzeau.
    A háború mérlege: Oroszország ellenállóbb lett, Európa szőnyeg szélére állította saját magát.
    A háború 2022-es kezdete óta az Európai Tanács összesen 17 szankcióscsomagot fogadott el Oroszországgal szemben, a bevezetett büntetőintézkedésektől – amelyek széles skálán mozogtak, a pénzügyi szektortól kezdve a kettős felhasználású technológiák eladásának tilalmán keresztül az orosz nyersolajra kivetett ársapkáig – azt várták a brüsszeli döntéshozók, hogy fenntarthatatlanná teszik az orosz hadi gazdaság fenntartását és a háború befejezésére kényszerítik Oroszországot.
    Jelenleg a 18. szankcióscsomagon dolgoznak az európai döntéshozók, amely Oroszország pénzügyi és energiaszektorát célozza. Szélsőségesebb esetben az orosz gazdaság „összeomlását” és Moszkva „nemzetközi elszigetelődését” várták a bevezetett szankcióktól. Három és fél évvel később világosan látszik, hogy mindennek pontosan az ellenkezője látszik megvalósulni, az orosz gazdaság nem omlott össze, Oroszország helyett pedig Európa veszített nemzetközi súlyából.
    Jogos lenne tehát az elvárás, hogy az – időközben súlyos korrupciós botrányokba (Katargate vagy az SMS-botrány) keveredett – európai vezetők maguktól vállalják ezért a felelősséget, ehelyett azonban az európai polgárokra vár a feladat, hogy felelősségre vonják a „brüsszeli polipot”, amiért eljátszották a kontinens jövőjét – Orbán Viktor miniszterelnök szavaival élve – „az Európai Egyesült Államok felépítésének birodalmi koncepciója” és a kijevi hatalom ennek a célnak alárendelt támogatása miatt.
    Ennek a felelősségre vonásnak már látható jelei is vannak, a 2024-es európai parlamenti választások után három olyan képviselőcsoport alakult, amelyek szemben állnak a brüsszeli fősodorral, a legújabb ezek közül a Patrióták Európáért frakció és pártcsalád, amelynek alapításában jelentős szerepe volt a magyar kormányfőnek. Ennek a szuverenista, anti-globalista egységfrontnak legutóbbi komoly együttműködése a német Ursula von der Leyen elleni bizalmi szavazáson is tetten érhető volt, akinek kisebb arányban szavazták most meg a bizalmat, mint amennyien egy évvel ezelőtt az újraválasztását támogatták.

  2025.07.16.
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.