Napi Plusz : MEGEMELTÉK A FLÓRIÁN TÉRI FELÜLJÁRÓT – KÖZÖLTE A BKK |
MEGEMELTÉK A FLÓRIÁN TÉRI FELÜLJÁRÓT – KÖZÖLTE A BKK

Új szakaszába lépett a Flórián téri déli felüljáró felújítása. A szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat korszerűbbekre cseréljék – közölte a Budapesti Közlekedési Központ szerdán.
A tájékoztatás szerint a munkálatok várhatóan egy hétig tartanak. A hat hidraulikus emelővel egyenként mintegy 40-50 tonnás terhet mozgattak meg, összesen körülbelül két centiméteres függőleges elmozdítással.
A BKK jelezte: a Flórián térnél a híd- és támfal meglévő szegélyeinek bontása már tavasszal megtörtént, elkészültek az új szegélyek, továbbá a pályalemez konzolos részének javítása is teljes hosszban elkészült. Az alépítmények javítása ütemezetten halad, a végéhez közeledik az acél hídtartozékok telepítése a falszerkezetre, valamint a vasbeton felületek só- és korrózióvédelmi bevonatainak felhordása is tervezetten halad.
A déli hidat márciusban zárták le, a munkák előreláthatóan novemberre fejeződnek be, ezután itt megindulhat a forgalom a Szentendrei úton Pest irányába.
Az északi híd felújítása és autós forgalom előli lezárása majd ezt követően indul – közölték.
2025.09.03.
|