Napi Plusz : UNIÓS PÉNZCSAP: AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÁTUTALTA A MAGYARORSZÁGNAK JÁRÓ PÉNZEK EGY RÉSZÉT |
UNIÓS PÉNZCSAP: AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÁTUTALTA A MAGYARORSZÁGNAK JÁRÓ PÉNZEK EGY RÉSZÉT

Megnyílt az uniós pénzcsap: augusztusban az Európai Bizottság összesen 311 milliárd forintot utalt a magyar költségvetésbe, aminek legnagyobb része a pedagógusbér-emelések fedezetét és a vidékfejlesztési forrásokat tartalmazza. Az uniós pénzek idén eddig alig csordogáltak, az év első felében a magyar költségvetés problémái is részben ebből fakadtak. A mostani utalással Magyarország a 12. helyen áll a tagállamok között forráslehívás terén, ami azért nagy dolog, mert azt a Lengyelországot is megelőzzük, amely minden forráshoz hozzáfér.
Hosszú hónapok után megindultak az uniós források Magyarországra – ez derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből, amelyben ismertette az államháztartás első nyolchavi adatait. Augusztusban az elmúlt évek egyik legkedvezőbb hiányadatát produkálta a magyar költségvetés. A nyolcadik hónapban 239,1 milliárd forinttal nőtt a deficit, amivel 3025,5 milliárdon állt a nyolchavi hiány, ez az éves módosított terv 63,4 százaléka. Ebben pedig az uniós pénzek is közrejátszottak.
A szaktárca közlése szerint augusztusban a költségvetés uniós programokhoz kapcsolódó bevételei 311,3 milliárd forinttal 436,8 milliárd forintra emelkedtek.
Az uniós testület átutalta: a pedagógusbér-emelés kapcsán kitűzött mérföldkövek teljesítéséhez kapcsolódó, mintegy 587 millió eurónyi forrást, valamint visszatérítette a KAP stratégiai terv vidékfejlesztési intézkedések 2025 második negyedévi kiadásainak uniós részét (131 millió euró).
Ugyanakkor nem teljes előzmény nélküli a mostani bejelentés. Navracsics Tibor közigazgatási és fejlesztési miniszter augusztus 26-án egy uniós projekt átadásán, a Tolna vármegyei Simontornyán beszélt arról, hogy érkezett egy nagyobb, 200 milliárd forintos csomag az Európai Bizottságtól, ami a tárcavezető szerint további fejlesztéseket tesz lehetővé.
Hónapokon keresztül úgy tűnt, hogy valóban elzárta Magyarországtól az uniós pénzeket Brüsszel. Július elején lényegében teljesen leállt a forrásbeáramlás, az Európai Bizottság hat hónap alatt kevesebb, mint kétszázmilliárd forintot utalt át. Utoljára 2018-ban fordult elő, hogy ilyen kevés uniós pénz folyt be az államkasszába.
Emiatt folyamatosan csúsztunk hátrafelé a tagállamok között a forráslehívás terén. Míg tavaly év végén még a 11. helyen álltunk, július elején már csak a 14.-en.
Az augusztusi utalás mindenesetre megtette hatását: a bizottság adatai szerint jelenleg 12.-ek vagyunk, miután a rendelkezésre álló keretösszegből 2,9 milliárd eurót lehívtunk. Ezzel egyébként azt a Lengyelországot is megelőzzük, amely minden forráshoz maradéktalanul hozzáfér.
Magyarország a 2021–2027-es uniós költségvetésből összesen 21,8 milliárd euró kohéziós támogatásra jogosult, ez 394,9 forintos tervezési árfolyamon 8 609 milliárdnak felel meg. Azonban a végösszeg 10 ezer milliárd fölé kúszhat.
Egyrészt azért, mert ebben az összegben nincs benne a hazai társfinanszírozás, illetve a vidékfejlesztési program forrásai, másrészt a forint gyengülése.
Fontos azonban rögzíteni, hogy nagyon messze van a ciklus vége, bőven van idő a projektek lebonyolítására.
Az viszont problémát jelent továbbra is, hogy 20 milliárd euró még mindig blokkolva van a kormány és a bizottság között fennálló vita miatt.
Júliusban a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium azt közölte, hogy a források lehívása ütemezetten halad, és nem látnak okot arra, hogy Brüsszel blokkolja a kifizetéseket.
A 2025. évi hazai költségvetésben 1065 milliárd forint kohéziós forrás beérkezésévél számoltunk, amely tartható a jelenlegi prognózis szerint – írták a Világgazdaság megkeresésére. Hozzátéve, hogy a források több mint feléhez, 12,3 milliárd euróhoz a jelenlegi helyzetben is hozzáférünk, a felhívásokat folyamatosan, ütemezetten írják ki. A 2021–2027-es időszakban eddig 147 felhívás jelent meg, mintegy 6 855 milliárd forint keretösszeggel, amelyből több mint 11 ezer támogatási szerződést kötöttek.
Évek óta csuklóztatja a magyar kormányt az Európai Bizottság, amely megszámlálhatatlan mértékű eljárást indított Magyarországgal szemben. A jogállamisági eljárás vagy a szupermérföldkövek mellett horizontális és vertikális feltételeknek egyaránt meg kell felelni ahhoz, hogy az összes, még blokkolt forráshoz is hozzájussunk.
Még ilyen körülmények között is hozzáfér az uniós pénzekhez Magyarország, tehát nem igazak azok az állítások, hogy nem jönnek. Orbán Viktor miniszterelnök még tavaly a kötcsei pikniken beszélt arról, hogy nem az a probléma, hogy nincsen pénz, pénz szerinte van, csak nem tudják elég gyorsan bevonni a gazdaságba. Magyarország számára ugyanis a blokkolt források 45 százaléka, 10 milliárd euró, mintegy 4000 milliárd forint fel lett szabadítva 2023 decemberében.
Én meg arra várok, hogy a kiírt pályázatokat a magyar vállalkozók megvalósítsák, a költségvetés kifizesse, és mi azt utófinanszírozásban megkapjuk” – mondta akkor a kormányfő.
A magyar kormány és Brüsszel között zajló jogi huzavonát érdemes összevetni a lengyelországi eseményekkel. A Magyarországhoz hasonlóan szintén fekete báránynak tekintett Lengyelországban a Jog és Igazságosság bukása és a brüsszeli körökben népszerű Donald Tusk kormányfő megválasztása után pár hónap is elegendő volt arra, hogy a bizottság megszüntesse a jogállamisági eljárást, amely 2017 óta, tehát hét éve volt érvényben.
Brüsszelt ugyanis elég volt meggyőzni egy akciótervvel, amely kilátásba helyezte a jogállamiság helyreállításának lépéseit.
Ezzel szemben a magyar kormánynak 2022 áprilisa és 2023 decembere között több jogszabályt is módosítania kellett, mire hozzáférhettünk 10 milliárd euróhoz – olvasható a Világgazdaság hasábjain.
2025.09.09.
|