| Napi Plusz : DELTA-PROGRAM: LECSAPOTT A RENDŐRSÉG HAJDÚ-BIHARBAN A KÁBÍTÓSZER-KERESKEDŐ CSALÁDI BANDATAGOKRA |
DELTA-PROGRAM: LECSAPOTT A RENDŐRSÉG HAJDÚ-BIHARBAN A KÁBÍTÓSZER-KERESKEDŐ CSALÁDI BANDATAGOKRA

Csaknem 150 rendőr kilenc helyszínen ütött rajta kábítószer-kereskedőkön- és fogyasztókon Hajdú-Bihar vármegyében. A nyomozók kilenc embert vettek őrizetbe.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön arról számolt be, hogy Bűnügyi Igazgatóságuk egy családi alapon működő kábítószer-kereskedő hálózat felszámolására szervezett egy akciót. A célkeresztben négy település volt: Derecske, Gáborján, Hencida és Váncsod.
A bűnügyi igazgatóság nyomozóin kívül, a berettyóújfalui és a debreceni rendőrök is, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, a Cívis, Körös, Bükk és Jonatán Közterületi Támogató Alosztályok alakulatai, továbbá a Készenléti Rendőrség munkatársai segítették a razzia sikerét.
Kedden hajnalban kilenc helyszínen egyszerre ütöttek rajta az elkövetőkön, és összesen 13 embert fogtak el.
A kutatások során körülbelül 2,5 kilogramm droggyanús anyagot – főleg kristályt – és az árusításához szükséges eszközöket találtak, vagyonvisszaszerzés keretében pedig közel 23 millió forintot, 4 millió forint értékű arany ékszert és 3 gépkocsit foglaltak le.
A nyomozók nyolc dílert drogkereskedelem, egy embert pedig kábítószer birtoklása miatt vettek őrizetbe, négyen szabadlábon védekezhetnek – ismertette a rendőrség.
A police.hu oldalon arra hívták fel a figyelmet, hogy kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet! – figyelmeztettek.
Azt kérik, hogy akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a Telefontanú a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.
A sikeres akcióról a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos is hírt adott közösségi oldalán. Horváth László azt írta: „Bumm: ismét lecsapott a hajtóvadászat! Hajdú-Bihar vármegye, közel 150 rendőr, akció 9 helyszínen, 9 kábítószer-kereskedő és fogyasztó bilincsben. Aki mások megmérgezéséből akar meggazdagodni, annak börtönben a helye! Szóltunk előre!”
2025.12.04.
|