ADÓCSALÓ IMPORTŐR CÉGET LEPLEZETT LE A NAV |
|
|
Hónapokig követték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei egy importőr gyanús pénzügyi manővereit, akciójukkal megakadályozták az államkassza több százmillió forintos megkárosítását - közölte az adóhatóság hétfőn.
|
 |
ORBÁN VIKTOR INTERJÚ A NEUE ZÜRCHER ZEITUNGNAK: DONALD TRUMP TEREMTHETI MEG AZ ÚJ GEOPOLITIKAI EGYENSÚLYT |
|
|
Orbán Viktor miniszterelnök a Neue Zürcher Zeitung című lapnak adott interjúban hitet tett a többpólusú világrend mellett, bírálta az EU gyengeségét és kétszínű politikáját, valamint kifejtette, hogy Trumpban látja az új geopolitikai egyensúly lehetőségét. Megemlítette azt is, hogy jövő héten fogadja Alice Weidelt, az AfD társelnökét és kancellárjelöltjét.
|
 |
HALÁLOS ÁLDOZATOT KÖVETELŐ ROBBANÁSOS MERÉNYLET MOSZKVÁBAN: OROSZBARÁT UKRÁN VEZETŐ VOLT A CÉLPONT |
|
|
Robbanás történt hétfőn a moszkvai Alüje Parusza (Bíborvörös vitorlák) lakókomplexumban. Armen Sarkisjan, az Ukrajna ellen harcoló zászlóalj alapítója meghalt a robbanás után, amely a testőrével is végzett.
|
 |
VLAGYIMIR PUTYIN SZERINT: AZ EURÓPAI ELITEK NEMSOKÁRA DONALD TRUMPHOZ FOGADNAK IGAZODNI |
|
|
Az európai elitek nemsokára Donald Trump amerikai elnökhöz fognak igazodni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
|
 |
MÉRGES KÍGYÓ MARTA MEG A BUDAPEST–BAMAKO RALI MAGYAR VERSENYZŐJÉT |
|
|
Szombat reggel a gambiai Janjanburehben a Budapest-Bamako Rally egyik 46 éves magyar résztvevőjét, B. Krisztiánt a szállásán megmarta egy kígyó – olvasható az esemény Facebook-oldalán.
|
 |
ELŐBÚJTAK A MEDVÉK A SZEGEDI VADASPARKBAN |
|
|
Előbújtak a medvék vasárnap a Szegedi Vadasparkban, és bár a felhők mögül néha előbukkanó nap fogadta őket, nem mentek vissza a medveházba.
|
 |
NAPOS, DE HIDEG IDŐ VÁRHATÓ A JÖVŐ HÉT ELEJÉN |
|
|
Jellemzően napos, de az átlagosnál hidegebb idővel kezdődik február első hete: a hőmérséklet csúcsértéke 1-6 Celsius-fok között alakul, a fagyzugokban és a hóval fedett tájakon pedig akár mínusz 10 fok is lehet hajnalban. A hét második felében feltámad a szél és általában felhős időre kell készülni, emellett többfelé lehet havazás, havas eső - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
|
 |
HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNY: UKRÁN RAKÉTACSAPÁS ÉRT EGY BENNLAKÁSOS ISKOLÁT A KURSZKI RÉGIÓBAN |
|
|
Célzott rakétacsapást mért az ukrán hadsereg egy bentlakásos iskolára az ukrán megszállás alatt álló Szudzsában, Oroszország kurszki régiójában. A támadásnak halottjai és sebesültjei vannak - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
|
 |
LONDON: ÖT ÉVE HAGYTÁK EL A BRITEK AZ UNIÓT, MÁR BÁNJÁK A DÖNTÉSÜKET |
|
|
Soha nem látott mélységbe süllyedt a Brexit híveinek száma, a brit társadalomnak már csak a harmada helyesli, hogy Nagy-Britannia öt évvel ezelőtt kilépett az Európai Unióból – olvasható a legfrissebb felmérés adataiból. Eszerint a szigetország lakosságának több mint fele a hazáját visszaléptetné a kontinentális közösségbe.
|
 |
ÚJABB BOMBARIADÓ MAGYARORSZÁGON, SZOMBATON KÉT PLÁZÁT ÉRT FENYEGETÉS |
|
|
Szombat délelőtt bombafenyegetés miatt kellett kiüríteni a tatabányai Vértes Centert, valamint a veszprémi Balaton Plázát.
|
 |
ELFOGTÁK AZT A 15 ÉVES FIÚT, AKI CSAKNEM FÉLSZÁZ ISKOLÁT FENYEGETETT TERRORCSELEKMÉNNYEL A MÚLT HÉTEN |
|
|
Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során – közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
|
 |
IZRAEL A TÚSZALKU RÉSZEKÉNT SZABADLÁBRA HELYEZETT CSAKNEM KÉTSZÁZ PALESZTIN RABOT |
|
|
Izrael három túszáért cserébe szabadlábra helyezett szombaton száznyolcvanhárom, terrortevékenység miatt elítélt palesztin rabot, köztük tizennyolc életfogytiglanra ítélt terroristát - jelentette a helyi börtönhatóság.
|
 |
EGY MÁSODIK HOLTTESTET IS TALÁLTAK SKÓCIÁBAN AZ ELTŰNT MAGYAR IKERPÁR KERESÉSE SORÁN |
|
|
A skóciai Aberdeenben, az eltűnt magyar ikerpár keresése során egy második holttestet találtak a Dee folyóban. A rendőrség értesítette a családot.
|
 |
BOMBARIADÓ VOLT BRÜSSZELBEN, EVAKUÁLNI KELLETT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MUNKATÁRSAIT |
|
|
Péntek délután bombariadó miatt rövid időre evakuálták az Európai Bizottság munkatársait a Rue de la Loi-n, miután egy gyanús, holland rendszámú szürke Volvo autót találtak elhagyottan a Maelbeek metróállomás közelében. Az ellenőrzés végül nem adott okot aggodalomra.
|
 |
A NÉBIH KÖZÖLTE: HEVES ÉS PEST VÁRMEGYÉBEN IS MEGJELENT A MADÁRINFLUENZA |
|
|
Heves és Pest vármegyében is megjelent a madárinfluenza, emiatt több ezres lúdállományokat kell felszámolni - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
|
 |
TÖMEGES TILTAKOZÁST ÉS AZ ÚJVIDÉKI HIDAK LEZÁRÁSÁT TERVEZIK A SZERBIAI EGYETEMISTÁK |
|
|
Tömeges tiltakozást és Újvidék három hídjának lezárását tervezik szombatra azok a tiltakozó egyetemisták, akik csütörtökön gyalog indultak el Belgrádból a november elsejei újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia helyszínére.
|
 |
SZIJJÁRTÓ PÉTER KÖZÖLTE: KIHATÁSSAL LESZ A KÖVETKEZŐ SZANKCIÓS SZAVAZÁSRA, HOGY BRÜSSZEL BETARTJA-E AZ ÍGÉRETEIT |
|
|
Erős kihatással lesz Magyarország döntésére az Oroszországgal szembeni szankciókról szóló következő szavazásnál, hogy az Európai Bizottság be tudja-e tartani a napokban tett ígéreteit - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Madridban.
|
 |
VARSÓ: LETARTÓZTATHATJÁK A VOLT LENGYEL IGAZSÁGÜGYI MINISZTERT |
|
|
Rendőrök kísérték be Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselőt, volt igazságügyi minisztert egy parlamenti vizsgálóbizottság elé, amely eredetileg tanúként kívánta meghallgatni a politikust, de végül 30 napos letartóztatását kezdeményezte.
|
 |
ELFOGLALTA A DONYECKI NOVOVASZILIVKÁT AZ OROSZ HADSEREG |
|
|
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Novovaszilivka települést – jelentette be pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
|
 |
A HAMÁSZ ÁTADTA A KÖZVETÍTŐKNEK A SZOMBATON SZABADULÓ HÁROM IZRAELI TÚSZ NEVÉT |
|
|
Átadta a közvetítőknek a Hamász palesztin iszlamista szervezet a szombaton kiszabaduló három izraeli túsz nevét – jelentette be az izraeli miniszterelnöki hivatal pénteken. A Hamász listája szerint a Gázai övezetből elengedett túszok negyedik csoportjában három élő férfi, Jarden Bibasz, Keith Siegel és Ofer Calderon lesz. Elsőként a családokat értesítették hazatérésükről.
|
 |
|