MAGYAR LEVENTE: TÖRTÉNELMI TAPASZTALAT, HOGY A MAGYAROK ALAPVETŐEN CSAK MAGUKRA SZÁMÍTHATNAK |
|
|
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint az államtitkár George Stepney néhai brit diplomata szobrának avatásán mondott beszédet, amelyben az egykori bécsi nagykövet mediátori szerepét méltatta a Rákóczi-szabadságharc során.
|
 |
PÉNTEKEN MÉG SOKFELÉ LEHET ESŐ ÉS VISSZAESIK A HŐMÉRSÉKLET, DE UTÁNA MÁR NAPSÜTÉSES IDŐRE VAN KILÁTÁS |
|
|
Pénteken még sokfelé lehet eső, zápor, zivatar és visszaesik a hőmérséklet, a tartósan csapadékos tájakon 18 Celsius-fok alatt alakulhat a hőmérséklet csúcsértéke. Szombaton már csökken a csapadék esélye és a hétvégén már jellemzően napsütéses-gomolyfelhős időre van kilátás, vasárnap már kevéssel 20 Celsius-fok felett alakulhatnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
|
 |
UKRÁN BŰNBANDA ÁLDOZATA LETT EGY HAJDÚ-BIHARI NYUGDÍJAS NŐ – 100 MILLIÓ FORINT A KÁR! |
|
|
Százmilliós csalás áldozata lett egy idős nő Hajdú-Biharban; az egyik, ukrán állampolgárságú csalót pénzátadás közben elfogták a rendőrök – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
|
 |
MÁR EGYMÁST VERIK A KÉPVISELŐK AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN - BRÜSSZEL AZONNAL VIZSGÁLATOT INDÍTOTT! |
|
|
Egy Izrael gázai hadműveletéről szóló vita kapcsán tettlegességig fajult a feszültség az Európai Parlamentben: a svéd Baloldali Párt egyik munkatársa azzal vádolta meg Alice Teodorescu jobbközép EP-képviselőt, hogy fizikailag bántalmazta. A képviselő irodája viszont épp a baloldali aktivistát tartja az incidens kirobbantójának. Az Európai Parlament előzetes értékelése is Teodorescu verzióját erősíti meg.
|
 |
NYOLCVAN ÉVVEL A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN: A NÉMET BUNDESWEHR KATONÁI ISMÉT LITVÁNIÁBAN VANNAK! |
|
|
Friedrich Merz Litvániába utazott a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából ott állomásozó német dandár ünnepélyes felavatására. A német kancellárt Kęstutis Budrys litván külügyminiszter fogadta.
A 45. páncélos dandár avatására Vilnius központi terén kerül sor, amelyre több mint 1000 litván és német katonát várnak.
|
 |
BOSSZÚT FORRALNAK BRÜSSZELBEN MAGYARORSZÁG ELLEN - MÁR VON DER LEYEN ASZTALÁN VAN A GONOSZ JAVASLAT |
|
|
Már az Európai Bizottság elnöke előtt van az a levél, amelyben több európai parlamenti párt képviselője azt kéri, hogy Magyarországtól véglegesen vonják meg az uniós finanszírozást. A kezdeményezést a zöldpárti Daniel Freund indította.
|
 |
ÖSSZEOMLÁS KÖZELÉBEN AZ UKRÁN FRONT POKROVSZKNÁL, MÁJUSBAN EGY PESTNYI TERÜLETET HÓDÍTOTTAK MEG AZ OROSZOK |
|
|
A kelet-ukrajnai Pokrovszk körüli frontszakaszon drámai gyorsasággal romlik az ukrán hadsereg helyzete. Az orosz hadsereg májusban több stratégiailag fontos pontot foglalt el a térségben, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ukrán védelem szinte minden lényeges komponensében – a tüzérségtől a logisztikáig – komoly hiányosságokkal küzd.
|
 |
HATÁLYON KÍVÜL HELYEZTE BELGIUM AZ ATOMERŐMŰVEK KIVEZETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNYT |
|
|
Hatályon kívül helyezte Belgium az atomerőművek fokozatos kivezetéséről szóló törvényt. A képviselők által elfogadott szöveg még tovább megy, lehetővé téve új atomerőművek építését. 2003-ban Belgium úgy döntött, hogy fokozatosan leállítja hét atomreaktorát. A kormány most azzal indokolta a lépést, hogy két évtized elteltével új kihívásokkal kell szembenézni – írja az Euronews.
|
 |
OROSZORSZÁG NEM KÉR TÚL SOKAT A MEGÁLLAPODÁSÉRT, DE A NYUGATNAK ÍGY IS DRÁGA LESZ AZ ALKU |
|
|
Az orosz–ukrán háború negyedik évébe érkezve is úgy tűnik, hogy a béke még mindig várat magára. A frontvonalak többnyire befagytak, a veszteségek mindkét oldalon súlyosak, és a diplomáciai erőfeszítések eddig sorra kudarcot vallottak. Még az Egyesült Államok sem tudja megállítani a vérontást – a The American Conservative lap külpolitikai szerzője, Doug Bandow pedig felvetette, hogy ideje volna újragondolni Amerika szerepét a konfliktusban.
|
 |
URSULA VON DER LEYEN UTASÍTÁSÁRA HAGYTÁK KI KAJA KALLAST AZ UNIÓ VÉDELMI POLITIKÁJÁNAK MEGTERVEZÉSÉBŐL – ÁLLÍTJA AZ SZVR |
|
|
Brüsszelben kezdik felismerni, hogy hibát követtek el Kaja Kallas volt észt kormányfő kinevezésével az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének posztjára – közölte az orosz Külső Hírszerző Szolgálatának (SZVR) sajtóirodája szerdán a honlapján hírszerzései értesülésekre hivatkozva.
|
 |
|