BUDAPEST: TOVÁBB NŐ A KÖZLEKEDÉSI ZŰRZAVAR A FŐVÁROSBAN, ÚJABB VILLAMOS ESIK KI A HÉTVÉGÉN |
|
|
A Flórián téri felüljárók felújításához kapcsolódó munkák miatt szombattól július 24-ig az 1-es villamos rövidített útvonalon, Kelenföld vasútállomás és a Szentlélek tér között közlekedik – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.
|
 |
KISSÉ MÉRSÉKLŐDIK A KÁNIKULA A HÉTVÉGÉRE |
|
|
Pénteken Magyarország északi és nyugati részén záporok, zivatarok alakulhatnak ki, a szél többfelé megerősödik. Szombatra kissé enyhül a kánikula, majd vasárnap visszatér, de a nap második felében újra megjelenhetnek a záporok, viharos széllel kísért zivatarok az északnyugati, nyugati tájakon - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
|
 |
SULYOK TAMÁS POZSONYBAN: KÖZÖS CÉL TARTALOMMAL MEGTÖLTENI A JÓSZOMSZÉDI VISZONYT |
|
|
Közös cél, hogy a kölcsönös bizalomra épülő jószomszédi viszonyt a 21. század kihívásai mellett is mindig tartalommal töltsük meg - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott Peter Pellegrini szlovák államfővel.
|
 |
MAGYARORSZÁG: HÉTFŐ ÉJFÉLIG MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A MÁSODFOKÚ HŐSÉGRIASZTÁST |
|
|
A tartós kánikula miatt hétfő éjfélig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos.
|
 |
AZ RMDSZ A BÁNYAKATASZTRÓFÁBAN ÉRINTETT ÁLLAMI VÁLLALATOK VEZETŐINEK LEVÁLTÁSÁT KÉRI, CIVILEK BÜNTETŐFELJELENTÉST TETTEK |
|
|
A parajdi bányakatasztrófában érintett állami vállalatok vezetőinek leváltását kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A Korond-patak és a Kis-Küküllő sós vízzel való szennyezéséért felelős döntéshozók felelősségre vonását kérik környezetvédők is, akik civilként büntetőfeljelentést tettek a román legfőbb ügyészségen.
|
 |
ROVARÖLŐ SZER TARTALOM MIATT VISSZAHÍVTÁK A SPRING HAPPINESS MÁRKÁJÚ LICSI KONZERVET |
|
|
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján határértéket meghaladó rovarölő szer (diflubenzuron) tartalmat mutattak ki holland konzerv licsiben, amelyből egy holland importőrön keresztül Magyarországra is érkezett; az ügyben érintett vállalkozások visszahívták a kifogásolt Spring Happiness márkájú konzerveket a fogyasztóktól - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság szerdán.
|
 |
BEDROGOZVA ÜLT VOLÁN MÖGÉ, AZ ŐT MEGÁLLÍTÓ RENDŐRÖKNEK IS BEVALLOTTA TETTÉT EGY DEBRECENI SOFŐR |
|
|
Kábítószer hatása alatt vezetett egy férfi Debrecen belvárosában – a rendőrök vasárnap hajnalban igazoltatták, majd előállították. A Debreceni Rendőrkapitányság eljárást indított ellene.
|
 |
SÁRLAVINA EGY OSZTRÁK FALUBAN: BLACK HAWK HELIKOPTERREL MENTETTÉK KI A LAKÓKAT |
|
|
Több tucat embert evakuáltak kedden helikopterrel egy osztrák faluból és környékéről, miután sárlavina temette maga alá az alpesi település házait – közölték a helyi hatóságok.
|
 |
A VÍZIRENDÉSZET A DUNA ALACSONY VÍZÁLLÁSÁNAK VESZÉLYEIRE FIGYELMEZTET |
|
|
A Duna alacsony vízállásának veszélyeire figyelmeztetett és fokozott óvatosságot kért a vízparton pihenőktől, a fürdőzőktől és a hajóval közlekedőktől kedden a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitánysága.
|
 |
ROMÁN SZEMÉLYAZONOSSÁGI IRATOKKAL ÜZÉRKEDŐ HÁLÓZATOT BUKTATTAK LE ROMÁNIÁBAN |
|
|
Volt szovjet tagköztársaságokból származó külföldieknek román személyazonossági iratokat kiállító bűnszövetkezet tagjaira csaptak le kedden a hatóságok Botosani megyében - közölte a román legfőbb ügyészség.
|
 |
|