Napi Plusz : BUDAPEST: VISSZAKÜLDTE A PARLAMENTNEK A VESZÉLYHELYZETI TÖRVÉNYT SULYOK TAMÁS |
BUDAPEST: VISSZAKÜLDTE A PARLAMENTNEK A VESZÉLYHELYZETI TÖRVÉNYT SULYOK TAMÁS

Visszaküldte az Országgyűlésnek újratárgyalásra az ukrajnai háború miatt kihirdetett veszélyhelyzeti törvényt Sulyok Tamás köztársasági elnök, az államfő erről Facebook-oldalán számolt be.
Az Alaptörvényben biztosított lehetőségemmel élve nem írtam alá az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra való tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt, hanem azt megfontolásra visszaküldtem az Országgyűlésnek – írta Sulyok Tamás.
A köztársasági elnök elmondása szerint azt követően jutott erre a döntésre, hogy megvizsgálta az elfogadott törvénynek az Alaptörvénnyel való összhangját és úgy találta, a kapcsolódó indoklás megszerkesztésére és benyújtására szabálytalanul került sor.
Szerinte az előterjesztő „úgy váltotta fel a törvény elfogadását követően egy hosszú, részletes, és az eredeti indokoláshoz képest koncepcionálisan is eltérő indokolással”, hogy erre a házszabály szerint nem lett volna lehetősége.
2025.05.30.
|