MOSZKVA: SZERGEJ LAVROV BEJELENTETTE AZ OROSZ-UKRÁN TÁRGYALÁSOK FOLYTATÁSÁNAK IDŐPONTJÁT ÉS HELYSZÍNÉT |
|
|
A közvetlen orosz-ukrán tárgyalások következő fordulójára jövő hétfőn, június 2-án kerül sor Isztambulban – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A két fél képviselői május 16-án találkoztak ugyanebben a városban, 2022 óta először.
|
 |
DROGOS-TERROR: JÓVAL TÖBB SÉRÜLTJE VAN A LIVERPOOLI PARÁDÉN TÖRTÉNT GÁZOLÁSNAK, MINT KORÁBBAN HITTÉK |
|
|
A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint az eddigi adatoknál jóval magasabb a liverpooli incidens sérültjeinek száma, de közülük már senki nincs súlyos állapotban.
|
 |
TOVÁBBRA IS MEGÁLLÍTHATATLANUL ÖMLIK A VÍZ A PARAJDI SÓBÁNYÁBA |
|
|
Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri. A Hargita megyei önkormányzat válságstábot hozott létre a turizmus megmentésére.
|
 |
BETELT A POHÁR: HÁROM ÉV UTÁN TÖBBSÉGBE KERÜLTEK AZ UKRAJNAI FEGYVERSZÁLLÍTÁST ELUTASÍTÓK EURÓPÁBAN |
|
|
Az ukrajnai fegyverszállításokat 2025-ben már több európai polgár ellenzi, mint amennyi támogatja, illetve az európai válaszadók több mint kétharmada nem ért egyet azzal, hogy saját országa katonákat küldjön Ukrajnába – derült ki a Századvég legfrissebb kutatásából, amelyről szerdán tájékoztatták az MTI-t.
|
 |
BUDAPEST: KARÁCSONY GERGELYÉK VASÁRNAPTÓL MÁR MEGINT DRÁGÍTJÁK A BKK-JEGYEK ÁRÁT! |
|
|
Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól – tudatta szerdán a cég. A többi között a vonaljegyek, a tízdarabos gyűjtőjegy és az időalapú jegyek ára is drágul június 1-jétől.
|
 |
SZIJJÁRTÓ PÉTER JERUZSÁLEMBEN |
|
|
Magyarország a legbiztonságosabb hely ma Európában, ami részben annak köszönhető, hogy a kormány határozottan védekezik az illegális migrációval szemben, még ha ezért napi egymillió eurós büntetést is kell fizetnie Brüsszelnek - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben.
|
 |
GÁZOLÁS MANCHESTERBEN: HÁROMÉVES KISLÁNY HALT MEG A „LEGALÁBB HÚSZ CSÍK KOKAINT” FOGYASZTÓ SOFŐR MIATT |
|
|
Tizenkét év börtönbüntetésre ítéltek egy 36 éves férfit Angliában, aki „legalább húsz csík kokain” elfogyasztása után volán mögé ült, és halálra gázolt egy hároméves kislányt Manchester belvárosában. A súlyosan megrázó eset a brit közvéleményt is sokkolta.
|
 |
HATALMAS VERSENYFUTÁSBAN A VILÁG A RITKAFÖLDFÉMEKÉRT |
|
|
A ritkaföldfémekért zajló küzdelem nem egy iparág ügye – hanem a jövőé. Nemcsak az dönti el, ki milyen autót vezet, hanem az is, kié a következő generáció technológiai fölénye. Akit ma kiszorítanak az ásványi erőforrásokhoz vezető útból, holnap nemcsak gazdaságilag lesz gyengébb – hanem politikailag is. Ezért fut ma versenyt a világ – az idővel, a készletekkel és egymással. A Jamestown Foundation védelempolitikai think-tank vette szemügyre az ágazat helyzetét.
|
 |
LÁZÁR JÁNOS NAGY VÁLTOZÁSOKAT JELENTETT BE: JÖN A KÉSÉSBIZTOSÍTÁS A MÁV-NÁL |
|
|
Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden, reggel tartotta meg Közlekedésinfó nevű sajtótájékoztatóját, ahol több fontos változást is bejelentett, elsősorban az idei nyárra vonatkozóan. A miniszter többek közt megígérte: június elsejétől kezdve a MÁV 20 perces késés után 50 százaléknyi jegyár-visszatérítést biztosít az utasoknak.
|
 |
MAGYARORSZÁG: KERÉKPÁROSOK ÉS MOTOROSOK EZREI SZEGTÉK MEG A KÖZLEKEDÉSI SZABÁLYOKAT A HÁROM NAPOS AKCIÓ ALATT! |
|
|
Összesen 2 ezer 532 kerékpáros, illetve motoros ellen indult eljárás három nap alatt az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának 2Wheelers elnevezésű fokozott ellenőrzésén Magyarországon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden.
|
 |
|