Napi Plusz : RIASZTÓ EREDMÉNNYEL ZÁRULT A PLÁZÁK ÉTTERMEIBEN VÉGZETT FOGYASZTÓVÉDELMI ELLENŐRZÉS |
RIASZTÓ EREDMÉNNYEL ZÁRULT A PLÁZÁK ÉTTERMEIBEN VÉGZETT FOGYASZTÓVÉDELMI ELLENŐRZÉS

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság célzott élelmiszer-biztonsági ellenőrzést végzett három fővárosi bevásárlóközpont, az Árkád Budapest, a Westend City Center és a Pólus Center ételudvarában, összesen 12 vendéglátó egységet vizsgáltak meg, ennek során súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat tártak fel – tájékoztatott a hatóság szerdán.
A bevásárlóközpontok ételudvaraiban jellemzően többféle vendéglátóegység – gyorsétterem, büfé, egyéb étkezési szolgáltató – működik egymás közvetlen szomszédságában. Ezek az egységek gyakran osztoznak közös használatú háttérhelyiségeken, például az öltözőkön, személyzeti mosdókon, gazdasági folyosókon, továbbá a hulladékkezelési és kártevő-mentesítési feladatokat is rendszerint a bevásárlóközpont üzemeltetője látja el.
Az ellenőrzések során a szakemberek több egységnél sérült padló-, fal- és mennyezetburkolatot találtak, ami nehezítette a felületek tisztán tartását és elősegítette a kártevők megtelepedését.
A vizsgálatok alatt az is kiderült, hogy a nem megfelelően karbantartott szellőzőrendszerek a zsíros lerakódások és visszafolyások miatt rontották az elszívás hatékonyságát.
Az NKFH hiányosságokat talált a nyersanyagok és készételek elkülönített tárolásával kapcsolatban, valamint megállapította, hogy több helyszínen nem megfelelő módon választották el a különböző higiéniai szintű munkafolyamatokat. A házhoz szállításból eredő megnövekedett árukészlet a korlátozott raktárkapacitással párosulva szintén élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentett.
A közlemény szerint a Pólus Center ételudvarában kiemelten aggályos körülményeket talált a hatóság, ahol központi tálcamosó hiányában a vendégtálcák mosogatása a konyhai vagy zöldség-előkészítő helyiségekben történt, ami súlyos higiéniai kifogásokat vetett fel.
Több vendéglátóegységben az élelmiszer-biztonsági irányítási rendszerek általános, sablonos dokumentációra épültek, amelyek nem feleltek meg az adott konyhatechnológiai eljárásokra vonatkozó követelményeknek. A dolgozók sok esetben nem kaptak megfelelő élelmiszer-higiéniai oktatást, illetve több egységben nem tudták bemutatni érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásukat sem.
A vizsgált élelmiszerek közül 14 tétel lejárt minőségmegőrzési idejű, 16 tétel lejárt fogyaszthatósági idejű, 21 tétel jelöletlen és nem lehetett nyomon követni, egy tételt pedig helytelen fagyasztási technológiával kezeltek, ezért az ellenőrzések eredményeként a hatóság azokat azonnal kivonta a forgalomból.
A feltárt súlyos élelmiszer-higiéniai és biztonsági hiányosságok miatt mind a 12 ellenőrzött vendéglátóhely ellen eljárás indult – közölte a hatóság. Az NKFH a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a vendéglátóhelyek élelmiszer-biztonsági ellenőrzésére, különös tekintettel a nagy forgalmú, közösségi használatú terek higiéniai körülményeire – hangsúlyozták.
2025.06.04.
|