SZIJJÁRTÓ PÉTER KÖZÖLTE: ÚJABB HAT MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRT EVAKUÁLTAK A KÖZEL-KELETRŐL |
|
|
Újabb hat magyar hagyta el Jordániát, tehát velük együtt a kormány Szlovákiával együttműködésben már tizenhárom magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
|
 |
TÖBB MINT 11 MILLIÁRDOS SZÁMLÁZÁSI CSALÁST LEPLEZETT LE A NAV A BUDAPESTI NAGYBANI PIACON |
|
|
Három szervezett bűnözői csoport által kiépített számlázási láncot leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatósága. A Budapesti Nagybani Piacon tevékenykedő elkövetők jelentős, több mint 11,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek – jelentette be Szilágyi Tamás, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
|
 |
CSALÓK ÉLNEK VISSZA A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR NEVÉVEL! |
|
|
Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségimédia-felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül – hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
|
 |
ERDŐTÜZEK TOMBOLNAK ATHÉN KÖZELÉBEN, A LAKOSSÁGOT IS EVAKUÁLNI KELLETT |
|
|
Folyamatos erdőtüzek nehezítik a mindennapokat Görögország fővárosához, Athénhoz közel, miután lángra kapott egy erdő. A görög kormány már egy konkrét tervet is kidolgozott annak érdekében, hogy képes legyen kezelni a hasonló természeti problémákat az országban.
|
 |
MAGYARORSZÁG: SZÁZKILENCVEN TELEPÜLÉSEN LESZ SZÚNYOGGYÉRÍTÉS |
|
|
Százkilencven magyarországi településen lesz szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn.
|
 |
SZIJJÁRTÓ PÉTER: BRÜSSZEL LEFEKÜDT KIJEVNEK A VON DER LEYEN–ZELENSZKIJ-TERVVEL, DE SZLOVÁKIA ÉS MAGYARORSZÁG VÉTÓZOTT! |
|
|
Az Európai Unió energiaügyi tanácsának ülésén járt hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol sajtótájékoztatót is tartott az Európai Bizottság elnöke, valamint az ukrán államfő közti tervekkel kapcsolatban. A tárcavezető bejelentette: Magyarország és Szlovákia megvétózta a Von der Leyen–Zelenszkij-terv júniusi előrehaladását célzó tanácsi határozatot.
|
 |
VILLÁMCSAPÁS VÉGZETT HÁROM TÚRÁZÓVAL AZ OSZTRÁK ALPOKBAN |
|
|
Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában.
|
 |
PARAJD: A NAGY-KÜKÜLLŐN ÉS A MAROSON IS MEGHALADJA MÁR A MEGENGEDETT ÉRTÉKET A SÓ KONCENTRÁCIÓJA |
|
|
A parajdi sóbányánál bekövetkezett katasztrófa következtében tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma az erdélyi Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek - közölte vasárnap a román Agerpres hírügynökség.
|
 |
OROSZORSZÁG VISSZAADTA TOVÁBBI 1 200 ELESETT UKRÁN KATONA HOLTTESTÉT |
|
|
Oroszország visszaadta vasárnap Ukrajnának 1200 további elesett katona holttestét, így júniusban Ukrajna összesen több mint 4 800 elesett katonája holttestét kapta vissza – közölte a hadifogolycseréért felelős koordinációs szervezet.
|
 |
TŰZ PUSZTÍTOTT EGY 67 EMELETES DUBAJI FELHŐKARCOLÓBAN, TÖBB EZER LAKÓT EVAKUÁLTAK |
|
|
Óriási tűz tört ki Dubaj egyik legmagasabb lakóépületében, a Marina Pinnacle toronyházban. A 67 emeletes, 764 lakásos felhőkarcolóban közel 4000 ember élt. A tüzet hat órás küzdelem árán sikerült megfékezni, a lakókat sikeresen evakuálták, azonban sokan közülük ideiglenes szállásokra kerültek.
|
 |
|