Napi Plusz : BUDAPEST: ÚJ REPTÉR ÉPÍTÉSÉBE KEZD A MAGYAR KORMÁNY |
BUDAPEST: ÚJ REPTÉR ÉPÍTÉSÉBE KEZD A MAGYAR KORMÁNY

A belváros és a Ferihegy közötti összeköttetés kidolgozásával együtt építhet új teherforgalmi repülőteret a kormány, amely a nemzetközi áruforgalmat veheti át – jelentette be egy keddi sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A tárcavezető arról is beszélt, a kormány megvizsgálta, hogy egyre többen érkeznek repülővel Magyarországra, folyamatosan rekordokat dönt az utasszám. Ahhoz, hogy ezt tovább lehessen növelni, Nagy Márton szerint három dologra van még szükség: a reptérre vezető gyorsforgalmi út kiszélesítése, a kabinet erre már elkülönítette a forrást; a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Nyugati pályaudvar kötött pályás összekötése, a cél a közvetlen járat, a fejlesztések összértéke körülbelül egymilliárd euró lenne; végül, de nem utolsósorban a harmadik terminál építése, amelynek alapkövét ősszel teszik majd le.
A Nyugati és a ferihegyi reptér közötti vasúti összeköttetés nem párhuzamos sínpárt jelentene, Kőbányától ugyanis ugyanazon a pályán haladna a vonat, illetve bekapcsolódna a Szolnok–Debrecen vonalba is.
„A vasút gyorsabb, zöldebb és kiszámíthatóbb, nincsenek dugók” – mondta Nagy Márton, aki beszélt a repülőtér áruforgalmának növeléséről is. Kifejtette, az elmúlt években ez már 12 százalékkal nőtt, tavaly 300 ezer tonna forgalom volt egy évben. Ez nagyobb, mint Bécsben és Münchenben, a régióban tehát ebben a tekintetben Budapest vezető pozícióba került.
„Hogy ott is maradjon, fejlesztenünk kell az üzletágat” – emelte ki, és arról is beszélt, a kormány felismerte, a fogyasztás nagyon eltolódott az e-kereskedelem irányába, a régióban is innen jutnak el a megrendelt termékek a szomszédos országokba, ezért bővíteni kell a kapacitásokat. Ferihegy azonban erre nem alkalmas, egyrészt mivel az utasszállítók folyamatosan küzdenek a helyekért és az időpontokért, másrészt pedig azért, mert nem nonstop reptér, éjjel repülési tilalom van.
A miniszter szerint ezért van szükség egy új cargo reptérre, amely nonstop üzemel, ezért nem lehet lakóhely közelében.
Jelenleg 5-6 helyszínben és koncesszióban gondolkodik a kormány, a következő hetekben készül el a brosúra, és ez alapján keresik majd a befektetőket. Kérdésként merül fel, hogy mindezt a MÁV, hogy bírja majd? Nagy Márton szerint a terhelés elosztása szintén a tervezés feladata, így merült fel, hogy például egy szolnoki vagy debreceni vonat megállhat a reptérnél is. A nyomvonal viszont nem lakott területen fog haladni.
2025.06.03.
|