Az Európai Unió vezetői áprilisban még abban reménykedtek, hogy Donald Trump második elnöki ciklusa némi kiszámíthatóságot hoz a transzatlanti kapcsolatokba.
    Azóta száz nap sem telt el, és a helyzet jóval komorabb: az új washingtoni csapat egyszerre vetett ki példátlan – akár 60 százalékos – büntetővámokat európai termékekre, s tette világossá, hogy Ukrajna támogatása nem amerikai prioritás többé.
    Miközben J. D. Vance amerikai alelnök kulturális harcot hirdet az európai liberális politikával szemben, Brüsszel igyekszik talpon maradni egy olyan játszmában, amelyben egyre kevesebb ütőkártya maradt a kezében.
    Sokan azonnal Peking felé fordultak: ha az Egyesült Államok megbízhatatlanná vált, miért ne lehetne Kína az ellensúly? A logika kézenfekvőnek tűnik: Hszi Csin-ping rendre a többpólusú világ és a globalizáció védelmezőjeként pozicionálja országát, és a pekingi diplomaták mindennap emlékeztetik európai partnereiket, hogy ők bizony szívesen védenék a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályain nyugvó kereskedelmi rendet Trump egyoldalúsága ellenében. A kínaiak még a három éve félretett EU–Kína befektetési megállapodás (CAI) újraélesztését is belengették.
    Csakhogy a látszat csal. A Washington által bevezetett amerikai vámok miatt Kína hatalmas többletárut irányított át Európába, és már 2025 első negyedévében rekordméretű, 110 milliárd eurós külkereskedelmi többletet könyvelhetett el az unióval szemben. A dömpingáron érkező, államilag támogatott kínai villanyautók, elektronikai cikkek és napelemek letörik az európai gyártók árait, végső soron pedig az ipari ökoszisztéma egészét veszélyeztetik. Ez a „kínai sokk” kísértetiesen emlékeztet arra, amely az Egyesült Államok régebbi iparvidékeit sújtotta a 2000-es évek elején.
    Még súlyosabb, hogy a Peking–Moszkva-tengely erősödésével Európa biztonsági környezete romlik. Ukrajna hírszerzése szerint kínai gyárak Oroszországban lőszert állítanak elő, Kína pedig lőport és tüzérségi eszközöket exportál Moszkvának. Bár Peking tagad, az EU belső jelentései szerint a szankciók kijátszásának legalább 80 százaléka kínai közvetítéssel történik. Amíg Kína büntetlenül táplálhatja az orosz hadiipart, Moszkva okkal hiheti, hogy idővel felőrli Kijevet – és Európa vele együtt fizeti a háború elhúzódásának árát.
    Az unió valódi mozgástere ma abban rejlik, hogy a Kína-központú ellátási láncok helyett a demokratikus partnerek felé nyisson. Az egyik lehetséges megoldás kulcsa a csendes-óceáni CPTPP nevű szabadkereskedelmi tömbhöz való csatlakozás lehetne; a szerződéshez való belépés az EU 15 százalékos GDP-arányú kereskedelmét hirtelen a világtermelés csaknem harmadára terjesztené ki. Ezzel párhuzamosan sürgősen ratifikálni lehetne a Dél-Amerikával való kereskedelmet megkönnyítő Mercosur-egyezményt, valamint új lendületet lehetne adni a kanadai CETA-nak, vagy végre tető alá hozni az India-EU szabadkereskedelmi szerződést.
    Másik kiút lehet, hogy egy 2023-as japán csúcstalálkozó óta létezik egy laza, de egyre konkrétabb gazdasági és technológiai biztonsági platform Ausztrália, Kanada, Japán, az Egyesült Királyság és az EU között. Ha ezek az országok összehangolják beruházásaikat mesterséges intelligenciában, kvantum- és biotechnológiában, nemcsak Kínát foghatják vissza, hanem a Trump-adminisztráció által tizedelt amerikai kutatói ökoszisztéma helyett is képesek lehetnek kinevelni a világszínvonalú innovációkat.
    Kínának továbbra is kulcsfontosságú az unió gazdasági súlya, hiszen felszívja az USA-ból elterelt olcsó kínai árut. Brüsszelnek épp ezt az aszimmetriát kellene fegyverként használnia.
    Nem elég néhány csavar- vagy chipkereskedőt szankcionálni, a háborút kiszolgáló kínai bankok európai piacról történő kizárásával való alkudozás sokat javíthatna a kontinens pozícióin.
    Az EU végső próbája lehet az, hogy képes-e olyan rugalmas szabályokat kialakítani új partnereivel, amelyek egy jövőbeli, Európa-barátabb washingtoni adminisztráció számára is nyitva hagyják a kaput. A Foreign Affairs elemzése szerint ma ugyan a Fehér Ház retorikája ellenséges, ám a közös kutatás-fejlesztési infrastruktúra, a NATO-ra épülő biztonsági rendszer és a demokratikus értékrend hosszú távon még mindig összeköti a két oldal politikáját.

  2025.06.28.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés