Napi Plusz : DONALD TRUMP DÖNTÖTT: 100 SZÁZALÉKOS VÁMOT VET KI AZ USA-N KÍVÜL KÉSZÜLT FILMEKRE |
DONALD TRUMP DÖNTÖTT: 100 SZÁZALÉKOS VÁMOT VET KI AZ USA-N KÍVÜL KÉSZÜLT FILMEKRE

Donald Trump bejelentette, hogy 100 százalékos vámot vet ki valamennyi olyan filmre, amely az Egyesült Államokon kívül készült. Az amerikai elnök erről saját Truth Social nevű közösségi platformján közzétett bejegyzésében tájékoztatott. A Mandiner szerint ez a döntés Magyarországot is kedvezőtlenül érintheti.
Donald Trump szerint a külföldiek úgy lopták el a filmgyártást az Egyesült Államoktól, mint cukorkát a kisbabától. Az elnök a bejegyzésben a Demokrata Gavin Newsomra utalva arról írt, hogy „ebben nagy szerepe volt Kalifornia gyenge és inkompetens kormányzójának”.
Egyúttal bejelentette, hogy ennek a – megfogalmazása szerint – „hosszú, soha véget nem érő problémának a megoldása érdekében” 100 százalékos vámot vet ki minden olyan filmre, amely az Egyesült Államokon kívül készül.
„Tegyük újra naggyá Amerikát!” – zárta bejegyzését Donald Trump.
A Mandiner a bejelentésről szóló tudósításában emlékeztet: a százszázalékos vámot nem először lengeti be az amerikai elnök, korábban már májusban is kiírt egy hasonló tervet, ugyanakkor a portál kitért arra is, hogy Donald Trump azt nem részletezte, hogy mikor vagy hogyan léphet életbe a vám. Amennyiben az amerikai elnök beváltja a fenyegetését, ez lesz az első alkalom, hogy lényegében egy szolgáltatásra vet ki vámot, nem pedig egy nyersanyagra.
Donald Trump többek között azzal érvelt, hogy más országok olyan adókedvezményeket kínálnak, amelyek külföldre vonzzák a filmeseket, ez a vám Magyarország szempontjából is kedvezőtlen lenne – írta a Mandiner.
2025.09.29.
|