A menetet Tommy Robinson jobboldali aktivista szervezte, az esemény pedig sokakat utcára vitt – nyugdíjas tanárokat, fiatal szülőket, sőt, sok egykori háborús veterán is felbukkant. A brit The Telegraph cikke mutatta be, hogy mi vezette a társadalom minden szegletéből a békés brit polgárokat arra, hogy végre erős hangot adjanak nemtetszésüknek.
    A résztvevők három fő üzenetet fogalmaztak meg: elutasítják a tömeges bevándorlást, tiltakoznak a szólásszabadság korlátozása ellen, és megálljt akarnak parancsolni az újbaloldali ideológiai nyomásgyakorlásnak.
    A palesztin zászló a tüntetők számára egyszerre lett a nemzeti identitás háttérbe szorításának és a Nyugaton erősödő antiszemitizmusnak a szimbóluma. Nem véletlen, hogy brit zászlók mellett gyakran izraeli lobogók is feltűntek, sőt árusok kínálták őket a Westminster felé vezető utcákon.
    A rendezvénynek erős nemzetközi felhangja is volt. Színpadon szólalt fel Eric Zemmour francia szuverenista jobboldali politikus és Eva Vlaardingerbroek holland konzervatív aktivista, de a belga parlamentből is érkezett felszólaló, és mindannyian ugyanarra figyelmeztettek: Európa belefáradt az állandó palesztinpárti demonstrációkba, miközben a saját polgárai egyre jobban a háttérbe szorulnak.
    A brit mainstream sajtó igyekezett a rendezvényt a „szélsőjobboldali erőszak” köntösében láttatni, addig a résztvevők többsége egészen másként élte meg a napot. A Telegraphnak nyilatkozó résztvevők közül sokan családjukkal, gyermekeikkel, sőt unokáikkal vonultak.
    „Közösségi séta volt ez, nem erőszakos tömeg” – mondta egy hatvanéves informatikus, aki szerint az igazi provokációt a rendőrség jelenléte jelentette Trafalgar Square-nél. Egy másik résztvevő, Mathilde Case-Hogestijn úgy fogalmazott: „Szabadon beszélhettünk a bevándorlásról anélkül, hogy félnünk kellett volna a megtorlástól. Ez felszabadító érzés volt.”
    A menetelők többsége szerint a közös ügy volt a meghatározó. A transzparenseken és pólókon gyakran jelent meg az amerikai konzervatív aktivista, Charlie Kirk arcképe is, akit néhány nappal korábban lőttek le az Egyesült Államokban. A résztvevők imával és csenddel emlékeztek rá, szimbolikusan összekötve a brit tiltakozás ügyét a nemzetközi konzervatív mozgalmakkal.
    A szervezők mozgalma már eddig is hatalmas hatást váltott ki, országszerte egyre több településen tűzik ki a brit zászlót, tiltakozásukat kifejezve amiatt, hogy az önkormányzatok rendre leszedik azokat „biztonsági okokra” hivatkozva, miközben más politikai szimbólumokat – a Pride zászlaját vagy az ukrán zászlót – szabadon engednek lobogni.
    Sokan a hétvégi londoni eseményt fordulópontként értékelték.
    „Nem vagyunk rasszisták. Egyszerű, dolgozó emberek vagyunk, akik félnek attól, hogy elveszítjük országunkat és kultúránkat” – fogalmazott egy résztvevő.
    A zászlóerdőben és a békés családi hangulatban mindez egyértelműen kifejezésre jutott. A kérdés csak az, hogy vajon a politikai elit meghallja-e a tömegek üzenetét, vagy továbbra is elintézi a történteket annyival, hogy „szélsőségesek” vonultak az utcára.

  2025.09.18.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés