LEGKORÁBBAN JÚNIUS 22-ÉN INDULHAT AZ AXIOM-4 LEGÉNYSÉGE A NEMZETKÖZI ŰRÁLLOMÁSRA |
|
|
Legkorábban június 22-én, vasárnap indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szerdán.
|
 |
BUDAPEST: ELFOGTÁK EGY UKRÁN BŰNSZERVEZET TAGJÁT A RENDŐRÖK, A BANDA 20 MILLIÓ FORINTOT CSALT KI EGY IDŐS EMBERTŐL |
|
|
Elfogtak egy ukrán férfit, aki társaival 20 millió forintot csalt ki egy idős férfitől; a pénzt a rendőrök megtalálták a csalónál – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán. Azt közölték: még májusban egy idős budapesti férfit hívott fel egy ismeretlen nő, és kibernyomozó rendőrnek adta ki magát: a hívó azt állította, hogy a férfi bankszámláját illetéktelenek próbálták meg feltörni, ezért hamarosan ismét jelentkezni fog.
|
 |
NÉGY DROGKERESKEDŐT ÍTÉLTEK SZABADSÁGVESZTÉSRE PÉCSEN |
|
|
Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt szabott ki jogerősen 3,5 év és 8 év közötti szabadságvesztést a Pécsi Ítélőtábla kedden négy vádlottra, amiért egy éven át árultak drogot Budapesten és Zalaegerszegen.
|
 |
DONALD TRUMP: TUDJUK, HOL BUJKÁL AZ AJATOLLAH, KÖNNYEDÉN MEGÖLHETNÉNK |
|
|
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon figyelmeztette Iránt, miután az elmúlt napokban fokozódtak a feszültségek Izrael és Irán között. Trump azt írta, pontos információik vannak arról, hogy hol tartózkodik az iráni „Legfőbb Vezető” (ajatollah), és bár könnyen célba vehetnék, egyelőre nem tervezik az ellene irányuló támadást.
|
 |
ROBBANÁSVESZÉLYES DROGLABORT TALÁLTAK A RENDŐRÖK EGY BUDAPESTI BÉRHÁZBAN |
|
|
Egy erzsébetvárosi bérházban "kotyvasztott" amfetamint egy férfi, amikor a rendőrök rajtaütöttek; a lakásba a helyszínelők is csak speciális védőfelszerelésben mehettek be, a robbanásveszélyes helyzetet a katasztrófavédelmi szakemberek szüntették meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
|
 |
MAGYAR PÉTER AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN FELSZÓLALVA LETAGADTA, HOGY LEHALLGATTA VOLNA A FELESÉGÉT, MAJD BRUTÁLISAN FENYEGETŐZÖTT! |
|
|
Konfliktus alakult ki az Európai Parlamentben kedd délelőtt, amikor Jorge Buxadé, a spanyol Vox párt EP-képviselője nehezményezte, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke úgy szólal fel a gyermekvédelmi vitán, hogy korábban lehallgatta a feleségét, Varga Judit volt igazságügyi minisztert.
|
 |
INDONÉZIA: KITÖRT A LEWOTOBI LAKI-LAKI VULKÁN, TÍZ KILOMÉTERES HAMUFELHŐT LÖVELLT KI MAGÁBÓL |
|
|
Kitört kedden az Indonézia keleti részén, a Flores szigetén található Lewotobi Laki-Laki vulkán, amely az indonéz vulkanológiai központ (PVMBG) közlése szerint 10 kilométeres hamufelhőt lövellt ki magából.
|
 |
SZIJJÁRTÓ PÉTER KÖZÖLTE: ÚJABB HAT MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRT EVAKUÁLTAK A KÖZEL-KELETRŐL |
|
|
Újabb hat magyar hagyta el Jordániát, tehát velük együtt a kormány Szlovákiával együttműködésben már tizenhárom magyar állampolgárnak segített biztonságba jutni - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
|
 |
TÖBB MINT 11 MILLIÁRDOS SZÁMLÁZÁSI CSALÁST LEPLEZETT LE A NAV A BUDAPESTI NAGYBANI PIACON |
|
|
Három szervezett bűnözői csoport által kiépített számlázási láncot leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatósága. A Budapesti Nagybani Piacon tevékenykedő elkövetők jelentős, több mint 11,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek – jelentette be Szilágyi Tamás, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
|
 |
CSALÓK ÉLNEK VISSZA A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR NEVÉVEL! |
|
|
Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségimédia-felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül – hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
|
 |
|