A HALOTTAK NAPJA KÖRNYÉKÉN ELŐFORDULÓ TŰZESETEK MEGELŐZÉSÉRE FIGYELMEZTET A KATASZTRÓFAVÉDELEM |
|
|
A Mindenszentek és Halottak napja körüli időszakban a temetőkben és a lakásokban keletkező tűzesetek megelőzésének fontosságára figyelmeztetett kedden az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
|
 |
6,1-ES ERŐSSÉGŰ FÖLDRENGÉS RÁZTA MEG NYUGAT-TÖRÖKORSZÁGOT |
|
|
A Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés rázta meg Törökország nyugati részét hétfő éjjel, a rezgéseket még Isztambulban is érezni lehetett.
|
 |
DMITRIJ PESZKOV KÖZÖLTE: A LENGYEL KORMÁNYFŐ IGAZOLTA AZ UKRÁN TERRORCSELEKMÉNYEKET |
|
|
A terrorcselekmények igazolását jelenti Donald Tusk lengyel kormányfő nyilatkozata, miszerint Ukrajnának joga van az orosz infrastruktúra objektumait támadni egész Európában - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden újságíróknak.
|
 |
A JEDLIK ÁNYOS ENERGETIKAI PROGRAMBAN MÁR IGÉNYELHETŐ A 40 MILLIÁRD FORINTOS TÁMOGATÁS BIOGÁZ ÉS BIOMETÁN ELŐÁLLÍTÁSÁRA |
|
|
Az Energiaügyi Minisztérium a biogáz és biometán előállító kapacitások építését, bővítését is ösztönzi népszerű programcsomagja kedden megnyílt elemében. A támogatott vállalkozások az elnyert forrásokat az alapanyagok gyűjtésétől a maradékanyagok, melléktermékek további hasznosításáig az egész folyamatot lefedő beruházásokra, eszközbeszerzésekre fordíthatják majd. A teljes keretösszegből 18 milliárd forintot kisméretű üzemek létesítésére, korszerűsítésére különítettek el - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium.
|
 |
SZIJJÁRTÓ PÉTER MINSZKBEN: OROSZORSZÁG KÉSZ EGYÜTTMŰKÖDNI AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKKAL A BUDAPESTI BÉKE-CSÚCSTALÁLKOZÓ ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN |
|
|
Oroszország is készen áll a magas szintű párbeszéd fenntartására az Egyesült Államokkal, valamint arra, hogy megfelelő előkészítés után megtartsák a budapesti béke-csúcstalálkozót – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Minszkben, miután orosz kollégájával egyeztetett.
|
 |
BRÜSSZELI DIKTÁTUM: AKI NEM AKARJA LEFOGLALNI AZ OROSZOK VAGYONÁT, AZ FIZESSEN HELYETTÜK AZ UKRÁNOKNAK! |
|
|
Az Európai Bizottság fokozza a nyomást azokon a kormányokon, amelyek nem hajlandók egyetérteni Ukrajna finanszírozásával, és lényegében közölték velük: ha nem kényszerítik Oroszországot a cech kifizetésére, akkor nekik kell megtenniük helyette – írja a Politico.
|
 |
NYOLC MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ ÁLDOZATA IS VAN A KENYAI LÉGIKATASZTRÓFÁNAK |
|
|
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén. A légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
|
 |
KORMÁNYALAKÍTÁSI TÁRGYALÁSOKKAL BÍZTA MEG ANDREJ BABIST A CSEH ÁLLAMFŐ |
|
|
Kormányalakítási tárgyalásokkal bízta meg Andrej Babist, a képviselőházi választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökét Petr Pavel államfő - közölte hétfőn az elnöki iroda a hivatal honlapján azt követően, hogy Babis a Hradzsinban tájékoztatta Pavelt a kormányalakítási tárgyalások eddigi állásáról.
|
 |
ORBÁN VIKTOR A PÁPÁVAL TALÁLKOZOTT: NAPRÓL-NAPRA EGYRE TÖBBEN LESZNEK A HÁBORÚELLENESEK TÁBORÁBAN |
|
|
Csehországban háborúellenes erők nyerték a választásokat, Szlovákiában és Magyarországon is háborúellenes kormány van. Lengyelországban is fordulhat a szél. Napról-napra egyre többen lesznek a háborúellenesek táborában – fogalmazott az M1-nek adott exkluzív interjúban Orbán Viktor, aki XIV. Leó pápával találkozott hétfőn Rómában.
|
 |
SÚLYOS BÖRTÖNBÜNTETÉSEKRE ÍTÉLTEK SKÓCIÁBAN ÖT ROMÁNT SZEXUÁLIS BŰNCSELEKMÉNYEKÉRT ÉS NŐK PROSTITÚCIÓRA KÉNYSZERÍTÉSÉÉRT |
|
|
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
|
 |
|