PEST VÁRMEGYE: LETARTÓZTATTÁK AZT A FÉRFIT, AKI EGY TEHERAUTÓBAN FOJTOTTA MEG ISMERŐSÉT BUDAKESZIN |
|
|
Halálos bántalmazás történt egy teherautóban Budakeszin. A Budakörnyéki Járásbíróság döntése nyomán a gyanúsított előzetes letartóztatásba került. Az ügyben emberölés bűntette miatt nyomoz a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
|
KISIKLOTT EGY TEHERVONAT, PÓTLÓBUSZ JÁR HEGYESHALOM ÉS RAJKA KÖZÖTT |
|
|
Kisiklott egy tehervonat néhány kocsija szombat délután a GYSEV Bezenye és Rajka közötti szakaszán, emiatt Hegyeshalom és Rajka között pótlóbusz közlekedik – közölte a Mávinform.
|
ÓRIÁSI BALESET TÖRTÉNT ÓBUDÁN, A FEJE TETEJÉRE ÁLLT EGY AUTÓ |
|
|
Eddig tisztázatlan körülmények között a tetejére borult egy személyautó szerda délután Budapest III. kerületében, a Vihar utca és a Bogdáni út találkozásánál.
|
KIGYULLADT EGY ÉTTEREM SZOLNOKON |
|
|
Kigyulladt egy étterem Szolnokon, a Vízpart körúton. A terjedő füst miatt a szomszédos idősek otthonának egyik épületét kiürítették kedden – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
|
EGY CSAPAT FIATAL NEM TUDOTT ELLENÁLLNI A KÍSÉRTÉSNEK: MARIHUÁNA SZAG MIATT TÖRTEK BE EGY HÁZBA |
|
|
Vádat emeltek három emberrel szemben, akik kábítószert loptak egy Csongrád-Csanád vármegyei kistelepülésen tavaly tavasszal – tájékoztatott a vármegyei főügyészég helyettes szóvivője szerdán.
|
BALESET MIATT AZ M2-ES AUTÓÚTRÓL ÉRKEZŐK NEM TUDNAK LEHAJTANI A MEGYERI HÍD IRÁNYÁBA |
|
|
Baleset történt az M2-es és az M0-ás autóút csomópontjában hétfő délután. Az M2-es autóútról érkezők a Megyeri híd irányába nem tudnak lehajtani - közölte az Útinform.
|
BUDAPEST: A DUNÁBA UGROTT CSÜTÖRTÖKÖN EGY FIATAL LENGYEL FÉRFI, AZÓTA SEM TALÁLJÁK |
|
|
A Dunába ugrott egy fiatal május elsején, a 22 éves lengyel férfi a Lánchíd pesti hídfőjénél vetette magát a vízbe.
|
UTCAI HARC PÉCSEN: FELFEGYVERKEZVE ESETT EGYMÁSNAK NYOLC FÉRFI |
|
|
Bejelentés érkezett csütörtökön késő délután a rendőrség ügyeletére arról, hogy Pécsett, a meszesi városrészben többen összeverekedtek egymással.
|
TRAGÉDIA AZ ÚJPESTI VASÚTI HÍDON – A VONAT ELÉ LÉPETT EGY FÉRFI |
|
|
Péntek délután tragikus baleset történt a Budapestet Esztergommal összekötő vasútvonalon: a Rákosról 13:06-kor Pilisvörösvárra induló S76-os vonat (járatszám: 3254) az Újpesti vasúti hídon elütött egy férfit, aki a jelenlegi információk szerint öngyilkossági szándékkal lépett a sínekre.
|
MEGHALT EGY 12 ÉVES LÁNY NYÍREGYHÁZÁN, MIUTÁN A TÖLTŐN LÉVŐ TELEFONJA MIATT ÁRAMÜTÉST KAPOTT A FÜRDŐKÁDBAN |
|
|
Egy hétig küzdöttek az orvosok annak a nyíregyházi kislánynak az életéért, aki fürdés közben szenvedett súlyos balesetet, de végül nem tudták megmenteni – számolt be a vármegyei hírlap.
|
|