Napi Plusz : DOHÁNYTERMÉKKEL KERESKEDŐ SZÍR BŰNBANDA BUKOTT LE BUDAPESTEN |
DOHÁNYTERMÉKKEL KERESKEDŐ SZÍR BŰNBANDA BUKOTT LE BUDAPESTEN

Dohánytermékkel kereskedő szír bűnbandán ütöttek rajta a napokban a budapesti pénzügyi nyomozók – közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága kedden.
A banda két szír tagja csaknem ezer karton zárjegy nélküli cigarettát akart értékesíteni egy négyfős magyar társaságnak, amikor a NAV munkatársai lecsaptak. A szírek gépkocsival próbáltak elmenekülni, de a MERKUR bevetési egység elfogta őket.
Az elkövetőket őrizetbe vették. A nyomozó hatóság a két szír férfit üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt, míg a négy magyar állampolgárt, akik vevőként jelentek meg a helyszíneken, pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatta ki – ismertette a NAV.
Az eljárás során a szír állampolgárokat a bíróság letartóztatta, a magyar állampolgárok szabadlábon védekeznek.
Jelezték azt is, hogy az egyik szír elkövető hazánkban menekülti státusszal rendelkezik, a másik férfi menedékjogát korábban visszavonták, ugyanakkor jelenleg igazolás birtokában jogszerűen tartózkodhat Magyarország területén.
A bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány több mint 22 millió forintra tehető.
Kiderül, hogy a nyomozók – az üggyel összefüggésben – kilenc helyszínen végeztek házkutatást; az illegális cigaretta mellett a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárműveket, valamint nagyobb összegű készpénzt is lefoglaltak.
2025.01.28.
|