Hírek : NAV: A DOLGOZÓK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGÉT BEJELENTÉS NÉLKÜL FOGLALKOZTATTA EGY BAROMFIFELDOLGOZÓ |
NAV: A DOLGOZÓK TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGÉT BEJELENTÉS NÉLKÜL FOGLALKOZTATTA EGY BAROMFIFELDOLGOZÓ
Huszonöt be nem jelentett alkalmazottat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának adóellenőrei egy baromfifeldolgozó ellenőrzésekor - közölte a NAV szerdán.
A tájékoztatás szerint a NAV a beérkező adatok alapján folyamatosan vizsgálta a Bács-Kiskun vármegyei vállalkozás működését. A cég alvállalkozói néhány havonta váltották egymást, miközben az újabb és újabb alvállalkozók alkalmazottai ugyanazok a magánszemélyek voltak. Mindegyikük folyamatosan a baromfifeldolgozó telephelyén dolgozott. A foglalkoztatottakat gyakran késve jelentették be, de előfordult, hogy a bejelentés el is maradt.
A revizorok április közepén megerősített ellenőri csapattal, váratlanul szállták meg a baromfifeldolgozó telephelyét. Mint kiderült, az ott dolgozó 38 emberből az alvállalkozó 25 főt aznap is bejelentés nélkül foglalkoztatott. A súlyos mulasztás miatt a bírság foglalkoztatottanként akár kétmillió forint is lehet, de a szabálytalan cégek számíthatnak az újabb, visszatérő ellenőrzésekre is - közölték.
2025.06.11.
|