Napi Plusz : VONYARCVASHEGY: 2,5 MILLIÓ FORINTOS LUXUSÓRÁT VÁGTAK ZSEBRE A TAKARÍTÓNŐK EGY INGATLANBÓL |
VONYARCVASHEGY: 2,5 MILLIÓ FORINTOS LUXUSÓRÁT VÁGTAK ZSEBRE A TAKARÍTÓNŐK EGY INGATLANBÓL

Lopás miatt indított eljárást a rendőrség két nő ellen, akik egy vonyarcvashegyi nyaralóból tulajdonítottak el egy több millió forint értékű karórát. A rendőrök rövid időn belül azonosították és kihallgatták az elkövetőket.
A bejelentés július 24-én délután érkezett a rendőrségre, amely szerint eltűnt egy értékes karóra egy vonyarcvashegyi ingatlanból. A nyomozás során kiderült, hogy a házban aznap egy takarítócég alkalmazottai dolgoztak, és a gyanú szerint egyikük vitte el a nagy értékű órát.
A keszthelyi rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 28 éves nőt, aki beismerő vallomást tett. Elmondása szerint hirtelen felindulásból tette zsebre a körülbelül 2,5 millió forint értékű karórát. A lopásban egy munkatársa is segített neki, úgy, hogy kicsempészte az órát az ingatlanból.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság mindkét nő ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
2025.07.27.
|