Napi Plusz : BORIS JOHNSON NAGY ÜZLETE: EGYMILLIÓ BRIT FONT - EGYMILLIÓ HALÁLOS ÁLDOZAT |
BORIS JOHNSON NAGY ÜZLETE: EGYMILLIÓ BRIT FONT - EGYMILLIÓ HALÁLOS ÁLDOZAT

Azt követően, hogy 2022 áprilisában Isztambulban brit kormányfőként rábeszélte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a háború folytatására, Boris Johnson már ősszel leköszönt posztjáról. Majd megjelent a számláján egymillió font, egy védelmi cég legnagyobb részvényesétől. Hogy hívták a feladót?
Lehet, hogy Boris Johnson nem a legszavahihetőbb politikus (a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére hozott általános tilalom ellenére ivászattal kísért társasági összejöveteleket tartottak 2022-ben, kormányfősége idején), ám az üzlethez kitűnően ért.
Valami okból szenvedélye, hogy több millió fontot keressen: így például nem kevesebb, mint 5,1 millió fontot kapott kormányfői posztjáról való leköszönése után, 2022 októbere és 2024 májusa között megtartott, összesen 34 beszédjéért.
Aranyszájú Boris beszédeinek megtartása során a szónok ötcsillagos szállodáit és repülőútjait is fedezték. Azt, hogy ezeket a bőven javadalmazó előadásait a hivatali idején szerzett kapcsolatai segítségével sikerült-e megszerveznie, jótékony homály fedi.
Ahogy azt is, hogy miért kapott 240 ezer fontot azután, hogy 2024 februárjában egy karib-tengeri útján találkozott Nicolás Maduróval, Venezuela baloldali diktátorával. Madurót egyébként Johnson, még hivatali időszakában, „egy gonosz rezsim diktátorának” nevezte.
De hát – business is business! (Az üzlet az üzlet) A szívélyes csevejen, melyet „egy gonosz rezsim diktátorával” folytatott, egy diszkrét úriember is jelen volt: Maarten Petermann, egy egyszerű, szürke hedge fund menedzser. A 45 perces találkozón való részvétele után érkezett Johnson számlájára az a bizonyos 240 ezer font Petermanntól. Az üzlet – az üzlet. És egyébként is, ki bizonyítaná be, hogy bármilyen kapcsolat állna fenn e pénzösszeg és a diktátorral történt találkozó között?
Egy ilyen puritán úriember sok mindent megtesz akár egymillió fontért is – miért hagyná azt a parlagon heverni? A korrupciónak pedig még a gyanúja sem merülhet fel, hiszen Boris Johnson maga jelentette ki még kormányfőként, 2021-ben: „Őszintén hiszem, hogy Nagy-Britannia nem korrupt ország, és az intézményeink sem korruptak.”
„Azt mondanám, hogy a légkör egy kicsit reménytelibb, mint amikor a két fél legutóbb néhány héttel ezelőtt itt Törökországban találkozott. Ahogy egy ukrán tisztviselő a Wall Street Journalnak elmondta, a tűzszünet esélye 10 százalékról 50 százalékra nőtt. Tehát most egy kicsit több az optimizmus a lehetőségek tekintetében, mint korábban” – így foglalta össze 2022 március 29-én az Isztambulban folytatott orosz–ukrán béketárgyalásokat a WSJ közel-keleti tudósítója.
„Isztambulban történt valami” – írták a hazai lapok is, reménykedve a 2022 februárjában az orosz invázióval megkezdődő, értelmetlen öldöklés lezárásában.
Aztán április 9-én, jött Boris Johnson. És a meglepetés: „Boris Johnson brit miniszterelnök, aki meglepetésszerű látogatást tett a háború sújtotta fővárosban, Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, miután az Egyesült Királyság ígéretet tett arra, hogy több mint 130 millió dollár értékben magas minőségű fegyverzetet biztosít Ukrajnának.”
Ukrajna brit nagykövetsége képet közölt az akkor még a Twitter nevet viselő platformon a két vezető találkozójáról egy egyszavas felirattal: „Meglepetés” – írta az al-Dzsazíra.
A katari pánarab hírtelevízió szerint „a Downing Street Johnson látogatását az ukrán nép iránti szolidaritás kinyilvánításának nevezte, és azt mondta, hogy az ukrán elnökkel folytatott megbeszélések középpontjában az ország hosszú távú támogatása, valamint az új pénzügyi és katonai segélyek állnak”.
Johnson rögtön a lényegre tért: bejelentette, hogy az Egyesült Királyság „további Starstreak légvédelmi rakétákat, 800 páncéltörő rakétát és egyéb magas minőségű katonai felszerelést” küld 130 millió dollár értékben az ukrán hadsereg Oroszország elleni harcának támogatására.
„Johnson szerepe növelte személye és Nagy-Britannia népszerűségét külföldön. Ukrajnában egy kijevi kávézó a Borisz Johnson nevű almás desszertet árulja, amely a miniszterelnök nevének ukránosított változata. A déli kikötővárosban, Odesszában utcát neveztek el a brit miniszterelnökről; egy Kijev központjában található múzeumban pedig az ukrán zászló színeibe burkolt harcosként ábrázolt Johnson portréit állítottak ki” – zengte a Szabad Európa 2022 júliusában. Az Euronews sem akart lemaradni: a haladó szemléletű hírportál arról áradozott, hogy az ukrán nép egy kerámiakakassal, az ellenállás szimbólumával is meglepte Borisunkat.
Senki sem miniszterelnök örökké. Boris Johnson 2022. július 7-én jelentette be, hogy lemond a Konzervatív Párt vezetői pozíciójáról, és ezzel a miniszterelnöki tisztségről is, ezt követően ügyvezető kormányfő lesz. Hivatali ideje 2022. szeptember 6-án ért véget.
Alig csukta be maga mögött a Dowing street 10 . ajtaját, 2022 szeptemberében Johnson felszállt egy Dassault Falcon repülőgépre a londoni Stansted repülőtéren. Útitársa egy Christopher Harborne nevű úr volt. A Harborne által üzemeltetett magángép Kelet-Lengyelországba vitte őket, ott átszálltak egy Kijevbe tartó repülőre – derül ki a The Guardian nemrég megjelent, nagy port felvert cikkéből.
Korunk hőse lehet Harborne, akiről a lap megírta: „széles körű szakértelemmel rendelkezik: önmaga által »digitális nomádnak« nevezett személy, akinek a kriptopénzektől és egy wellnessközponttól kezdve a repülőgép-üzemanyagon át a legalább három katonai vállalkozásban való részesedésekig terjed a tulajdonosi köre.” Harborne-t, a The Guardian az Egyesült Királyság egyik legnagyobb és leginkább magánjellegű politikai adományozójaként emelgeti. Egy nemrégiben a The Wall Street Journal ellen benyújtott bírósági beadványban Harborne „rendkívül zárkózott embernek” nevezi magát. Bár több mint 20 éve él Thaiföldön, thai útlevéllel rendelkezik, és néha thai nevet is visel – írja a brit lap.
Boris Johnsonnak, ennek a szerény és visszafogott politikusnak volt egy szerény kis magáncége, a The Office of Boris Johnson Ltd. Ennek a szerény kis cégnek a számlájára diszkrét kis összeg, egymillió font érkezett 2022 novemberében.
A feladó Harborne volt. Az a Harborne, aki 2024 februárjában rágalmazási pert indított a Dow Jones & Company , a The Wal Street Journal kiadója ellen a Delaware állam legfelsőbb bíróságán. Harborne azt állítja, hogy a WSJ cikke hamisan vádolta meg őt csalással, pénzmosással és terrorizmusfinanszírozással, valamint egy illegális célú fedőcég működtetésével, és hogy repülőgép-üzemanyag cége, az AML Global soha nem kezelt pénzeszközöket a Tether vagy a Bitfinex kriptotőzsdék számára.
A titokzatos, baráti adomány kapcsán a The Guardian azt is kiderítette, hogy Harborne a QinetiQ nevű brit védelmi technológiai cég legnagyobb részvényese, 13 százalékos részesedéssel.
A QinetiQ Ukrajna legnagyobb robot- és dróntechnikai beszállítója.
A Defense Express nevű ukrán védelmi lapból kiderül: „A brit kormány London 2023 májusában hivatalosan bejelentette, hogy nagy hatótávolságú kamikaze drónokat ad át Ukrajnának, figyelembe véve a harctéri körülményeket, a célpontokat és a jelentős mennyiségi igényt.” Az interneten pedig megjelentek az első videók, amelyek megerősítik, hogy Ukrajna QinetiQ Banshee Jet 80+ sugárhajtású drónokat használ az ellenség elleni csapásokra. Mindez pár hónappal azután történt, hogy Harborne úgy gondolta: megsegíti egy kicsit az éppen állás nélkül maradt Borist.
Az egymillió fontos kifizetés hónapjában Johnson és Harborne kétszer vacsoráztak együtt Szingapúrban – írja a Guardian. A kapcsolat gyümölcsözőnek bizonyult: 2025 áprilisában az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma azt is bejelentette, hogy a QinetiQ a 3D-s nyomtatók gyártásában is segíteni fogja az ukrán hadsereget.
Foglaljuk tehát össze: Borisunk, még kormányfőként, megjelenik 2022 tavaszán Isztambulban az éppen zajló orosz–ukrán fegyverszüneti tárgyalások időszakában, és tesz egy korrekt, üzleti ajánlatot.
Ukrajna pedig, miután kis híján megállapodott az oroszokkal a harcok lezárásában 2022 tavaszán, Boris Johnson látogatását követően úgy döntött, hogy mégis küzd tovább.
Johnson ezt követően – hónapokon belül – távozik posztjáról. Erre egy Harborne nevű úriember, aki többek között katonai drónok gyártásában és eladásában érdekelt, szinte azonnal küld neki egymillió angol fontot.
Ha már együtt vacsorázgatnak, ő és Boris Johnson. És együtt repülgetnek Kijevbe. Szép hely az, talán golfozni is lehet.
A brit védelmi minisztérium pedig mindezek után úgy dönt, hogy éppen ennek a Harborne-nak a cégétől fog drónokat vásárolni, s azzal látják el a háborúban álló Ukrajnát. Véletlenül éppen az ő cége mellett döntenek. Ha már drónokat gyárt az a Harborne.
Nem tudjuk, mekkora lehet a háború áldozatainak száma: csak az összesített katonai veszteséget nézve, elérheti vagy akár meg is haladhatja az egymillió főt.
Azt viszont tudjuk, mennyit keresett ezen az üzleten Boris Johnson: egymillió, vagy jóval több mint egymillió fontot.
Az üzlet, kérem, az üzlet.
2025.10.18.
|