A NAPRAFORGÓS LETT A BALATON FAGYIJA |
|
|
A napraforgóst választották a Balaton fagyijának a Nyitott Balaton rendezvénysorozat záró programjaként meghirdetett versenyen. A versenykiírásnál a szervezők azt kérték, hogy természetes alapanyagokból készülő, hagyományos kézműves fagylaltokat nevezzenek a cukrászdák.
|
 |
GASZTRONÓMIAI HÓNAPOT SZERVEZ A BUDAPESTI TÖRÖK KULTURÁLIS KÖZPONT |
|
|
|
Kávéházi est, főzőkurzus és
gasztronómiai utcafesztivál is szerepel a budapesti Yunus Emre Enstitüsü Török
Kulturális Központ szerdán kezdődő tematikus gasztronómiai hónapjának
programjai között. A második alkalommal megrendezett programsorozat első
állomása a török kávéházi est lesz: az érdeklődők A török gasztronómia
varázslatos története egy magyar szemével című előadáson megtudhatják, mely
népek konyhái voltak hatással a török ételek kialakulására, mik a legjellemzőbb
alapanyagok a török konyhában, valamint milyen átalakuláson ment át a török
konyha az évtizedek során.
|
 |
BUDAPEST: ISMÉT HÚSVÉTI BÁRÁNYFESZTIVÁL LESZ A VAJDAHUNYADVÁRBAN |
|
|
|
A magyar ünnepi hagyományokat és a húsvéti birkahús fogyasztásának szokását eleveníti fel a Vajdahunyadvárban a II. Húsvéti Bárányfesztivál, amely hazai és nemzetközi ételekkel, kézműves termékekkel, kézműves foglalkozásokkal és állatsimogatóval várja a családokat április 4. és 6. között.
|
 |
ÚJABB BUDAPESTI ÉTTEREM KAPOTT MICHELIN-CSILLAGOT |
|
|
Újabb budapesti étterem, a XII. kerületben található Tanti kapott Michelin-csillagot az Európa nagyvárosainak éttermei közül válogató Michelin-kalauz idei kiadásában. A Michelin honlapján közzétett közlemény idézi Rebecca Burrt, a kalauz szerkesztőjét, aki a Tanti "nagyszerű főztjét és egyszerű művészetét" dicséri, és aki szerint a stílusos modern étterem és konyhája "tiszta", friss ízeket kínál és a hozzávalók valódi ismeretéről tesz tanúbizonyságot.
|
 |
ELSŐ ALKALOMMAL RENDEZNEK FAGYLALTKIÁLLÍTÁST ÉS FESZTIVÁLT BUDAPESTEN |
|
|
|
A fagylalt szerelmeseit, az ínyenceket és a szakmabelieket is várja március 6. és 8. között az első Fagylaltkiállítás és fesztivál Budapesten. Szakmai bemutatók, előadások színesítik a programot, emellett a hazai élvonalbeli fagylaltkészítő mesterek remekeit is megkóstolhatják az érdeklődők a fővárosi Syma Csarnokban.
|
 |
ALMÁS, SAJTOS OMLETT |
|
|
Hozzávalók: 8 tojás, 1 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, 2-3 alma, 1 kisebb camember sajt, 10 dkg durvára darabolt dió vagy mandula, só, vaj.
|
 |
EURÓPA LEGNAGYOBBJA LETT A BUDAPESTI HALFESZTIVÁL |
|
|
|
Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahunyadvár ad otthont február 19. és 22. között - hangsúlyozta Necz István, a rendezvény főszervezője a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
|
 |
SZALONNÁS HALTEKERCS |
GK-Press/cs |
|
Hozzávalók: 8 kisebb szelet tengeri hal, 2 citrom, 8 szelet baconszalonna, 1 kg burgonya, 1 kisebb kígyóuborka, 2 paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, olaj, só, bors, cukor, kapor.
|
 |
MEGKEZDŐDÖTT A MISKOLCI KOCSONYA FARSANG |
|
|
|
Megkezdődött Miskolcon a vasárnapig tartó kocsonya farsang, kulturális, zenei, gasztronómiai programokkal fűszerezve. Idén rekorddöntésre is készülnek a szervezők. A rendezvényt évente több tízezren keresik fel. Az esemény autentikus hangulatának és tradicionális termékkínálatának köszönhetően évről évre nagyobb vonzerőt jelent mind a bel-, mind pedig a külföldről érkezőknek.
|
 |
MÁR TÖBB MIT 440 ÉTTEREM CSATLAKOZOTT A TORKOS CSÜTÖRTÖKHÖZ |
|
|
|
Már több mint 440 étterem csatlakozott a Torkos Csütörtök elnevezésű farsangi akcióhoz, melynek keretében február 19-én fél áron kóstolhatják meg a vendégek a résztvevő éttermek menüit - tájékoztatott Lipcsey György Imre, a szervező Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese.
|
 |
|