SZULEJMÁN SZIGETVÁRI SÍRHELYÉT ÁBRÁZOLÓ, 1689-BŐL SZÁRMAZÓ TÉRKÉP KERÜLT ELŐ NÉMETORSZÁGBAN |
|
|
|
Egy 1689-es készítésű, Szigetvárt és a 2015-ben feltárt Szulejmán szultán sírkomplexuma körül kialakult kisvárost, Turbékot is ábrázoló térképre bukkantak egy németországi aukciós katalógusban – közölte kedden Pap Norbert, a kutatás vezetője.
|
AZ IDEGEKEN MÚLHAT AZ IDŐSKORI IZOMGYENGÜLÉS |
|
|
|
Az idegek csökkenő mennyiségén múlhat a láb izmainak természetes időskori gyengülése egy nemzetközi kutatócsoport szerint. A tudósok 168 embert vizsgáltak meg és azt találták, hogy a láb izmait irányító idegek száma mintegy 30 százalékkal csökken 75 éves korukra - számolt be az eredményekről a BBC hírportálja a Journal of Physiology című tudományos lap friss számában megjelent tanulmány alapján.
|
BUDAPEST: DENDROBIUMOK AZ IDEI ORCHIDEA- ÉS BROMÉLIAKIÁLLÍTÁSON |
|
|
A változatos formájú és színű Dendrobiumok nemzetsége mutatkozik be idén a négynapos tavaszi orchidea- és broméliakiállításon, amelyet március 15. és 18. között rendez meg a Magyar Orchidea Társaság a Vajdahunyadvárban.
|
A SZÓRAKOZTATÓIPAR 50 NEMZETKÖZI NŐI TEKINTÉLYE KÖZÖTT SZEREPEL HAVAS ÁGNES A VARIETY LISTÁJÁN |
|
|
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója is szerepel - a közép-európai térségből egyedül - azon az 50-es listán, amelyet a tekintélyes hollywoodi magazin, a Variety a szórakoztatóipar legbefolyásosabb női személyiségeiből állított össze első alkalommal, a nemzetközi nőnapra időzítve.
|
MEGNYÍLT A 88. GENFI AUTÓSZALON |
|
|
Megnyílt kedden a 88. Genfi Autószalon, a világ egyik legnagyobb autóipari szakkiállítása. Több tízezer négyzetméteren 180 kiállító 900 járművet vonultat fel, és 110 világ-, valamint európai premiert tartanak. A szervezők a március 18-ig tartó kiállításra mintegy 700 ezer érdeklődőt várnak.
|
OSCAR-GÁLA: A VÍZ ÉRINTÉSE NÉGY KATEGÓRIÁBAN DIADALMASKODOTT |
|
|
|
Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.
|
EGY ÚJ KUTATÁS SZERINT: A DIABÉTESZ "ÖT KÜLÖNBÖZŐ BETEGSÉG" |
|
|
|
A diabétesz "öt különböző betegség", mindegyik másképp kezelhető - írja a BBC egy új kutatásra hivatkozva. A diabétesz vagy cukorbetegség, mely a világon 11 felnőttből egyet sújt, fokozza a szívroham, a stroke, a vakság, a vesebetegség és a végtag-amputáció kockázatát.
|
EGYRE GYAKORIBBAK ÉS HOSSZABBAK AZ ÉSZAKI-SARKVIDÉKI HŐHULLÁMOK |
|
|
|
Az egyre gyakoribb és hosszabb északi-sarkvidéki hőhullámok miatt a kutatók az eddiginél is pesszimistább klímaváltozási forgatókönyveket fogalmaznak meg - írja a The Guardian online kiadása. Az Arktisz sötét, naptalan telének hőhulláma - mely hózáporokat okozott Európában - lehet, hogy egyszeri különlegesség volt, ám a tudósok amiatt aggódnak, hogy a globális felmelegedés károsítja a sarki örvényt, a kiterjedt viharrendszert, amely valamikor izolálta a fagyos északot.
|
TÖBB MINT TIZENEGYEZER ERDEI FÜLESBAGOLY TELEL MAGYARORSZÁGON |
|
|
Több mint tizenegyezer erdei fülesbagoly telel Magyarország mintegy hétszáz pontján, több mint 450 településen - derült ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület országos felméréséből.
|
BUDAPEST: FRANCIA VILÁGSZTÁROK A 8. FRANKOFÓN FILMNAPOK MŰSORÁBAN |
|
|
|
A legújabb francia filmeket bemutató, szerdán induló 8. Frankofón Filmnapok idei válogatásában olyan francia világsztárok is feltűnnek, mint Catherine Deneuve, Isabelle Huppert, Romain Duris vagy Christian Clavier. Az idei válogatásban a legújabb francia filmek mellett belga, kanadai, marokkói, svájci és moldáv alkotások is szerepelnek.
|
|