HAJÓBALESET VERŐCÉNÉL - ŐRIZETBE VETTÉK A SZÁLLODAHAJÓ KAPITÁNYÁT |
|
|
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség.
|
|
HEVES ZIVATAROKRA FIGYELMEZTET A METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT |
|
|
Heves zivatarok alakulhatnak ki a délnyugati vármegyékben kedden - figyelmeztet a HungaroMet Zrt.
|
|
BUDAPEST: DROGOSOK, KÖRÖZÖTT BŰNÖZŐK, GARÁZDÁK ÉS CSALÓ TAXISOK KERÜLTEK RENDŐRKÉZRE EGY ÉJSZAKA ALATT |
|
|
A Belvárosban, Erzsébetvárosban és Terézvárosban tartott bűnügyi-rendészeti akcióban 743 embert igazoltattak, közülük 25-öt fogtak el vagy állítottak elő május 18-a estétől másnap hajnalig - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.
|
|
FORDULAT A FICO-ÜGYBEN? - A SZLOVÁK BELÜGYMINISZTER SZERINT MÉGSEM EGYEDÜL CSELEKEDHETETT A MERÉNYLŐ |
|
|
A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter vasárnap, újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban.
|
|
HAJÓBALESET VERŐCÉNÉL: TOVÁBBRA IS KERESIK AZ ELTŰNTEKET |
|
|
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszt a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 95 emberrel, 25 hajóval, valamint drónokkal kutatja át - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap délután.
|
|
ÖT FRONTSZAKASZRÓL SZÁMOLT BE SIKERES ELŐRENYOMULÁSRÓL AZ OROSZ VÉDELMI MINISZTÉRIUM |
|
|
Folytatta a behatolást az ukrán védelembe Harkiv megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, és másik négy frontszakaszon is sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalnia - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
|
|
NYOMA VESZETT AZ IRÁNI ELNÖKNEK, NAGY ERŐKKEL KERESIK A BALESETET SZENVEDETT HELIKOPTERÉT |
|
|
Nagy erőkkel keresik az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító, balesetet szenvedett helikoptert – közölték az iráni állami hírügynökségek vasárnap. A tájékoztatás szerint keresőkutyákkal és drónokkal ellátott negyven mentőcsapatot indítottak a hegyvidéki erdős térségben. Az iráni Vörös Félhold szerint az egyik ilyen csapatnak időközben sikerült elérnie a baleset helyszínére.
|
|
FOLYTATÓDIK A VÁLTOZÉKONY, ZÁPOROS-ZIVATAROS IDŐJÁRÁS A JÖVŐ HÉTEN |
|
|
Folytatódik a változékony, napos-gomolyfelhős idő a jövő héten; elsősorban a hét elején kell záporra, zivatarra, felhőszakadásra számítani, a hőmérséklet csúcsértéke 25 Celsius-fok körül lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
|
|
EMILIA ROMAGNA FORMA-1-ES NAGYDÍJ: VERSTAPPEN GYŐZÖTT IMOLÁBAN |
|
|
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
|
|
CSAKNEM 1 MILLIÓ DOLLÁRT ÉRT LIONEL MESSI SZALVÉTÁJA |
|
|
Csaknem egymillió dollárért kelt el egy pénteki aukción az a szalvéta, amelyen a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi 2000-ben elkötelezte magát az FC Barcelona labdarúgócsapatához.
|
|
ÚJABB, ÁTFOGÓ DRÓNTÁMADÁS ÉRTE UKRAJNÁT - A TÖBBI KÖZÖTT KIJEVI CÉLPONTOKAT |
|
|
Oroszország szombat este ismét masszív dróncsapásokat mért Ukrajnára, a többi között a fővárosra, Kijevre.
|
|
KISGÉPHAJÓ ÜTKÖZÖTT EGY SZÁLLODAHAJÓVAL A DUNÁN VERŐCÉNÉL - KETTEN MEGHALTAK |
|
|
Kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval a Dunán, Verőce közelében. A balesetben két ember életét vesztette, öt embert jelenleg is keresnek.
|
|
ELSÜLLYEDT EGY TANZÁNIAI HAJÓ A FEKETE-TENGEREN, HELIKOPTERREL KERESIK A LEGÉNYSÉG HÁROM ELTŰNT TAGJÁT |
|
|
Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat kimentettek, hárman eltűntek, őket helikopterrel keresik - írta a román tengerészeti hatóság tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
|
|
A VERSENYHIVATAL KÖZÖLTE: SZÁMOS PONTON MÓDOSÍT A VIBER HATÓSÁGI ELJÁRÁS MIATT |
|
|
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken.
|
|
AUSZTRIA: AHOGY ROMLIK A KÖZBIZTONSÁG, ÚGY ERŐSÖDIK AZ IDEGENGYŰLÖLET BÉCSBEN |
|
|
Romlik a közbiztonság az osztrák főváros egyes részein, amit egyre többen írnak a bevándorlók számlájára. Különösen a fiatalkorú elkövetők száma ugrott meg az utóbbi időben. Bécsben nem a politikai erőszak, hanem a bűnözés jelent egyre súlyosabb, mostanra mindennapos problémát. Drogkereskedelem, nemi erőszak, késes támadások. A hírhedt Favoriten negyed állandó szereplője a címlapoknak. Ez azért is kelt feltűnést mostanra, mert az osztrák főváros évek óta vezeti a legélhetőbb városok listáját – írja az euronews.
|
|
AZ OROSZ VÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZÖLTE: 12 HARKIVI TELEPÜLÉST FOGLALT EL A HÉTEN AZ OROSZ HADSEREG |
|
|
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
|
|
AZ UKRÁN FŐPARANCSNOK KÖZÖLTE: AZ OROSZOK A HARKIVI RÉGIÓBAN HETVEN KILOMÉTERREL NÖVELTÉK A HARCI ÖVEZETET |
|
|
Az orosz csapatok csaknem hetven kilométerrel kibővítették az aktív harci övezetet Harkiv megyében, arra kényszerítve az ukrán felet, hogy a tartalékból vessen be további dandárokat a térségben - jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka közösségi oldalain pénteken közzétett bejegyzésében.
|
|
GYULA: VÁDAT EMELTEK 8 EMBER ELLEN EGY 16 MILLIÁRD FORINTOS KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS ELKÖVETÉSE MIATT |
|
|
Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében - tájékoztatott a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken.
|
|
UKRAJNA MELLETT TÜNTETETT ÉS GYŰLÖLTE A SZLOVÁK MINISZTERELNÖK BÉKEPÁRTI POLITIKÁJÁT ROBERT FICO HÁBORÚPÁRTI MERÉNYLŐJE |
|
|
Ukrajna mellett tüntetett és gyűlölte a szlovák miniszterelnök békepárti politikáját – ezt írta az origo a Robert Fico ellen merényletet elkövető Juraj Cintuláról. A lap szerint a férfi részt vett háborúpárti és Ukrajna melletti tüntetéseken és követte a szlovák kormányfő nyilvános rendezvényeit. A lap úgy tudja: a merénylő csütörtökön azt mondta: büszke arra, amit tett.
|
|
ÚJABB KÉT KÍNAI AUTÓMÁRKA JELENIK MEG MAGYARORSZÁGON |
|
|
Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon, a SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten írták alá a SERES Group és a Duna Autó cégcsoport képviselői.
|
|
|